Hirmagazin.eu
Főoldal » Meglepő, de ez is megvédhet a koronavírus ellen
Életmód hírek

Meglepő, de ez is megvédhet a koronavírus ellen

Legalábbis ezt állítják kínai kutatók

A szemüveg hordása talán nem csak az éleslátásban segít minket, legalább is egy nemrég napvilágot látott tanulmány szerint. Kínai kutatók ugyanis arra az eredményre jutottak, hogy a szemüveget viselők közül kevesebben fertőződnek meg koronavírussal, mint akik nem hordanak szemüveget.

A kutatás során megfigyelték, hogy a Suizhou Zengdu Kórházban kezelt 276 COVID-19 fertőzött beteg csupán 6%-a volt szemüveges, míg Hubei provinciában, ahol a kórház található, a népesség jelentősebb hányada, kb. 32%-a rövidlátó.

Míg a rövidlátók, tehát szemüveget viselők esetén kisebb arányban fordult elő a COVID-19 fertőzés a tanulmány eredményei alapján, a fertőzés lefolyásában és súlyosságában nem figyeltek meg különbséget a rövidlátó és éleslátó betegek esetén.

De minek is köszönhető ez a megfigyelés?

A kutatók egyik feltételezése szerint a szemüveg viselése gátolja a viselőjét abban, hogy megérintse a szemét – így meggátolva azt, hogy a vírust esetleg a kezünkről a szemünkbe vigyük át.

Egy másik lehetséges útja a védelemnek, hogy a szemüveg egy fizikai gátat alkot a szemünk előtt, megakadályozva azt, hogy vírust tartalmazó részecskék beszéd, köhögés, vagy tüsszentés során a szemünkbe jussanak.

Mindemellett azonban szemüveg viselése során oda kell figyelnünk néhány dologra. A szemüveg igazítása, érintése során felvihetjük a felületére a kórokozókat, így érdemes legalább naponta, de akár naponta többször is szappanos vízzel lemosni, a lencséket pedig erre a célra gyártott kendővel vagy nedves törlővel megtisztítani.

Érdemes tudni továbbá, hogy míg az éleslátáshoz használt szemüveg nyújthat bizonyos fokú védelmet a vírustartalmú részecskék ellen, ez a védelem messze nem teljes körű, hiszen a lencse mellett, alatt és felett továbbra is bejuthatnak a folyadékcseppek, így akinek hivatásából adódóan fokozott védelemre van szüksége, speciális, erre a célra kialakított védőszemüveget kell hordania.

A tanulmány eredményei megfigyelésen alapulnak, a kutatók ezért felhívják a figyelmet, hogy további vizsgálatok szükségesek eredményeik alátámasztására.

A jelenlegi járványügyi helyzetben azonban szemüveghordástól eltekintve igaz, hogy fontos odafigyelnünk a megfelelő kézhigiéniára, és arra, hogy a kezünkkel ne érjünk az arcunkhoz és a szemünkhöz!

Hordjunk továbbá az arcunkat és szájunkat is eltakaró maszkot, valamint tartsuk egymástól az 1-1,5 méteres távolságot!

Forrás: https://medicalxpress.com/news/2020-09-ordinary-eyeglasses-covid-.html

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Visszatér Lázár János a kormányba?

Géza

A csend a leghangosabb sikoly, halld meg!

Géza

Elvesztettem őt, mire rájöttem: “Akkor leszünk királyok, ha királynővé tesszük az asszonyt, aki szeret.”

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------