9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldMegkezdődött az első közös iráni-orosz-kínai haditengerészeti gyakorlat

Megkezdődött az első közös iráni-orosz-kínai haditengerészeti gyakorlat

Az iráni haditengerészet megkezdte első háromoldalú tengeri hadgyakorlatát Oroszországgal és Kínával közösen az Indiai-óceán északi részén

– jelentette az iráni állami televízió.

A négynapos manőverek az Ománi-öböl partján, a pakisztáni határ közelében fekvő délnyugat-iráni Csáhbahár kikötővárosban kezdődtek, céljuk a térségbeli vízi útvonalak biztonságának erősítése.

Vu Csien kínai védelmi szóvivő csütörtökön előzetesen azt közölte, hogy a hadgyakorlat el fogja mélyíteni az együttműködést a három ország haditengerészete között. Elmondta, hogy a manővereken részt vesz a kínai haditengerészet Hszining rakétarombolója is.

Irán a katonai együttműködés fokozására törekszik Oroszországgal és Kínával, az Egyesült Államok által ellene bevezetett példátlanul súlyos gazdasági szankciók közepette. Az elmúlt években sűrűsödtek az orosz és kínai haditengerészeti vezetők teheráni látogatásai is.

Az iráni televízió szerint a hadgyakorlat annak bizonyítéka, hogy Irán nem szigetelődött el, annak ellenére sem, hogy az Egyesült Államok kivonult a Teheránnal kötött 2015-ös hathatalmi atommegállapodásból, és kiterjesztette az Irán elleni büntetőintézkedéseket.

Megfigyelők szerint a háromoldalú hadgyakorlat válasz a Washington által tervezett, a perzsa-öbölbeli hajózás védelmét célzó haditengerészeti misszióra, valamint a közelmúltbeli amerikai-szaúd-arábiai közös hadgyakorlatra, amelyen Kína is részt vett.

A Hormuzi-szoros a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala, mely a Perzsa(Arab)-öbölt az Indiai-óceánnal köti össze. Ezen a szoroson át bonyolítják a globális olajexport nagy részét.

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work