6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekMeghalt Erőss Pál, a Jogi esetek című műsor egykori szakértője.. Isten nyugosztalja!

Meghalt Erőss Pál, a Jogi esetek című műsor egykori szakértője.. Isten nyugosztalja!

Nyolcvanhét éves korában meghalt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró, az egykori Jogi esetek című műsor szakértője

– írja a Bors.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon azt írta: „szomorú szívvel búcsúzom a családunk, az Igazságügyi Minisztérium, valamint a teljes magyar jogásztársadalom nevében dr. Erőss Páltól.

Az ország talán legszeretettebb jogásza, a sokak által Jogerőss Pálnak becézett volt legfelsőbb bírósági bíró, az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa, a Jogi esetek című műsor legendás jogi szakértője, ügyvéd, és egyben gyermekeink dédnagyapja a mai napon, életének 87. évében megtért teremtőjéhez”.

Bejegyzésében Varga Judit hozzáteszi: Erőss Pálnak 2010-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta a jogszabályoknak a széles közvélemény számára szuggesztív, kiváló retorikai képességekkel és bölcsességgel történő megismertetése és közérthetővé tétele, valamint ügyvédi, bírói és közéleti tevékenysége, életútja elismeréseként.

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work