7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMeghalt egy magyar katona az M7-esen

Meghalt egy magyar katona az M7-esen

Halálos áldozata is van a hétfő délelőtti, az M7-es autópályán történt katonaikonvoj-balesetnek – mondta a honvédelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Benkő Tibor közölte:

egy fiatal, kiváló katona hunyt el.

A miniszter részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a barátoknak.

A balesetben az elhunyt katonán kívül öten sérültek meg.

Benkő Tibor elmondta, belső vizsgálat lefolytatását rendelte el a baleset körülményeinek tisztázására, a balesetet a rendőrség vizsgálja.

Összesen hat jármű ütközött össze az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 64-es kilométernél, Székesfehérvárnál. Két sérültet mentőhelikopterrel szállítottak az MH Egészségügyi Központba, négyet pedig a székesfehérvári kórházban látnak el.

A tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra tartott Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

A baleset miatt 15 kilométeres torlódás alakult ki hétfő délutánra az M7-esen.

A teljes útzár miatt feltorlódott járművek már a pákozdi lehajtóig állnak, ezért a 7-es útra már a velencei lehajtónál érdemes letérniük a Balaton felé tartóknak.

infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work