Hirmagazin.eu
Főoldal » Megérkeztek a darvak a Fertő tóhoz
Állatvilág

Megérkeztek a darvak a Fertő tóhoz

Folyamatosan érkeznek a darvak az északi sarkkör környékéről a Fertő tó partjára. A héten kisebb csapatokat megyeszerte láttak már, de mostanra közel tízezer példány érkezett. Innen majd Dél felé repülnek tovább. Aki darvakat akar látni, a Hortobágy mellett a Fertő–Hanság Nemzeti Parkban is megteheti.

Képünk illusztráció (MTI-fotó: Czeglédi Zsolt)

A Fertőújlaki Madármegfigyelő állomásról jelentkezett az M1 tudósítója, ugyanis az északi sarkkör környékéről folyamatosan érkeznek a darvak a Fertő tó partjára egy kis pihenőre. Pellinger Attila zoológus elmondta, november közepe az őszi madárvonulási időszak végét jelenti, ilyenkor már a legtöbb hazai honos fészkelő madár elvonult telelő helyére, és a legmagasabb északi területekről származó vonulókat láthatják most a figyelmesebbek a vizes élőhelyeken. Az állapot egészen addig eltart, amíg a hazai vizek be nem fagynak.

Ahogy azt a szakember elmondta, ebben az időszakban az átvonuló és megpihenő madárcsapatok zömét az északi vadludak adják, ezek a kontinens északi peremén költenek, hideg körülmények között. Részben nálunk telelnek, vagy a telelő hely előtti utolsó pihenőként választják a Fertő tavat. Jellemzően tízezres nagyságrendben jelennek meg az állatok, zömüket a nagy lilikek adják, illetve a nyári lúd, vetési lúd és keveredő, ritka vendégek is megfordulnak – fogalmazott a zoológus.

Ezekben a napokban vonulnak át a darvak, de nagyon sok más fajhoz hasonlóan reagálnak a klímaváltozásra, és bár korábban Észak-Afrikában teleltek, ez áttevődött a mediterrán térségre. Új oldalágai nőnek a vonulási útvonalnak, egyik ilyen ág a Dunántúlon vezet keresztül.

Ennek köszönhetjük, hogy az 1990-es években megjelenő néhány tucat daruval szemben ma már a vonulás csúcsán megközelíti a számuk a tízezret is – tette hozzá Pellinger Attila.

A Fertő tó környékén, október végén jelennek meg a madarak, és általában november közepéig tartózkodnak a tónál. Ebben az évben később jöttek, így várhatóan később is távoznak.

Amennyiben valaki kedvet érez a madármegfigyeléshez, az a Fertő–Hanság Nemzeti Park közösségi oldalán bővebben tájékozódhat a programokról.

Forrás: M1 Híradó

Kiemelt kép: estiujsag

Hasonló hírek

Ismét kecskék csinálják a fesztivált Budakeszin

Géza

Sorra mérgezik a kisállatokat Szekszárdon

Mazsi

Igazi kis gourmet ez a sajtmániás kiskutya – VIDEÓ!

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------