13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMegérkezett Nagy-Britanniába a brit kormány által befogadott szírek első csoportja

Megérkezett Nagy-Britanniába a brit kormány által befogadott szírek első csoportja

forrás: MTI

A tárca nem részletezte, hogy pontosan hány menekült érkezett, és azt sem, hogy hol helyezték el őket.

David Cameron brit miniszterelnök két hete jelentette be a londoni alsóházban, hogy Nagy-Britannia a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, vagyis 2020 májusáig húszezer szíriai menekültet telepít át Nagy-Britanniába a szíriai határok mentén működő menekülttáborokból.

A belügyminisztérium szerint a befogadott szíriaiak elszállásolásban, egészségügyi ellátásban és oktatásban részesülnek, és érkezésük után azonnal munkát is vállalhatnak.

David Cameron brit miniszterelnök két hete jelentette be a londoni alsóházban, hogy Nagy-Britannia a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, vagyis 2020 májusáig húszezer szíriai menekültet telepít át Nagy-Britanniába.

London ugyanakkor nem vesz részt az Európai Unió területén tartózkodó menekültek közös elosztását célzó uniós programban, hanem közvetlenül a Szíriával szomszédos országokban, Törökországban, Jordániában és Libanonban működő ENSZ-menekülttáborokból telepít Nagy-Britanniába menekülteket, más EU-tagállamokból nem.

Cameron szerint ennek az a célja, hogy a befogadott menekülők közvetlen, biztonságos úton jussanak el Nagy-Britanniába, és ne kelljen segítség nélkül vállalkozniuk az Európába vezető veszélyes utazásra.

A brit kormányfő a programot ismertetve kiemelte: London az ENSZ menekültügyi főbiztosságának eljárásrendjét alkalmazva választja ki az áttelepítendő menekülteket. A kiválasztási eljárás során előnyben részesülnek a maradandó háborús sérülést szenvedett gyermekek, kínvallatáson átesett férfiak, és olyan nők, akiket szexuális erőszak ért.

A befogadott menekülteknek érkezésük után a brit kormány öt évre szóló, úgynevezett humanitárius védelmi státust nyújtó vízumot állít ki.

A brit szabályok szerint az ilyen típusú tartózkodási engedélyt rendszerint azoknak a menekülteknek adják, akik nem feltétlenül jogosultak politikai menedékjogra Nagy-Britanniában, de visszatérésük hazájukba súlyos veszélynek tenné ki őket. Az ilyen vízum tulajdonosai munkát vállalhatnak, és ha az öt év lejártával is Nagy-Britanniában tartózkodnak, kérhetik állandó letelepedésük engedélyezését.

Londont számos bírálat érte, amiért nem fogad be még több szíriai menekültet, és azért is, mert nem vesz részt a már Európában tartózkodók elosztásában.

A brit kormány – Cameron által többször hangoztatott – hivatalos álláspontja szerint azonban a szíriai nép és Európa közös érdeke annak biztosítása, hogy a menekültek közül a lehető legtöbben a Szíriával szomszédos országokban, a menekülttáborokban maradhassanak, és onnan térhessenek haza, amikor az lehetségessé válik. Nagy-Britannia e meggondolásból állt az élére a menekülttáborok fenntartásának finanszírozását, valamint az e táboroknak otthont nyújtó országok, főleg Libanon és Jordánia megsegítését célzó erőfeszítésnek.

A brit kormány a minap 100 millió fonttal több mint egymilliárd fontra (430 milliárd forintra) emelte a szíriai konfliktus következményeitől szenvedők megsegítésére szánt segélyt. E segélyprogram a legnagyobb, amelyet Nagy-Britannia humanitárius válsághelyzetekben valaha is összeállított.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner