5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárMegdöbbentő sztori: erőszakkal fenyegették a taxisok az utast!

Megdöbbentő sztori: erőszakkal fenyegették a taxisok az utast!

Latyák Dorka (képünkön) nem akart 30 ezer forint takarítási díjat fizetni egy taxisnak, ezután a társaság sofőrjei falhoz vágták, fojtogatták, nemi erőszakkal fenyegették. A Tele5 viszont állítja: szabályosan jártak el.

Megdöbbentő sztori: erőszakkal fenyegették a taxisok az utast!

Egy vidám céges buli vált élete legrosszabb estéjévé Latyák Dorkának. A fiatal fővárosi lány egy céges partiról szeretett volna hazajutni, ugyanis meggondolatlanságból gyógyszerre némi pezsgőt fogyasztott:

– Rosszul lettem, ezért az egyik kollégám taxit hívott – meséli a Borsnak Dorka.

– A rakparton elvihetett volna Budafokig, de kerülőúton vezetett, nem is értettem az egészet. Út közben rosszul lettem. Háromszor kértem a sofőrt, mire végre megállt, de az ajtó zárva volt, így az ablakon kihajoltam és hánytam. A taxis káromkodott, de én sűrű bocsánatkérések közepette jeleztem, hogy megtérítem a kárt – szögezi le.

A taxis közölte: a hányás 30 ezer forintba kerül. A lány jelezte, hogy a kocsiban nem történt kár, a ruházata is sértetlen volt. A sofőr szerint azonban Dorkának a külső mosást és a munkából való kiesést is ki kell fizetnie:

– Elfogadtam, mondtam, hogy a mosás fél óra, plusz a mosás árát szó nélkül kifizetem, de az nem annyi. Ekkor kihívta a kollégáit, akik fenyegetni kezdtek. Az egyikük falhoz vágott és fojtogatni kezdett, kést rántottak és azt mondta, hogy megerőszakolnak – sorolja a lány. Dorka szó szerint könyörgött az életéért:

– Nem vagyok félős, de ott, akkor rettegtem. Odaadtam a kártyám, de oda sem néztem, csak lediktáltam a PIN-kódom, a sofőr levette a pénzt, miközben ketten röhögtek – mondja elcsukló hangon. A lány ezután visszakapta a kártyát és elmenekült, sokkos állapotban hívott rendőröket. Dorka feljelentést tett:

– Miért pont azon a kerülőúton vittek, amikor a taxitársaság hivatalos kalkulátora szerint más útvonalon kellett volna? Hogyan került oda a két kolléga olyan hirtelen? Miért 30 ezret kértek, mikor a honlapon hivatalosan 20 ezer forint a határ? Túl sok a véletlen – ingatja a fejét.

A Tele5 álláspontja szerint a sofőr nem hibázott. Pásztor György szakmai vezető közölte, hogy nyomkövetővel megnézték az autók útvonalát, de nem látták, hogy kitérőt tett volna a kolléga.

– Ahogy a hölgy szólt, a sofőr megállt, de a hányás a kocsin belül történt, ablakra és kárpitra is ment. Úgy tudjuk, a sofőr egyenlítést kért, de az utas el akart szaladni, de lefogták. A hölgy ittas állapotban volt, megütötte az egyik taxist, de lefogták. Két sofőrt kihallgattak, a nyomozás folyik – jelentette ki a szakmai vezető.

Dorka nem adja fel:

– Nem haragszom a taxisokra, csak azokra, akik ezt tették. Harcolok az igazamért. Szeretném, ha bocsánatot kérnének – mondja a Borsnak.

Forrás: PinkPencil

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem