Sok esetben érdekes visszaolvasni ma már halott sztárok utolsó interjúit, olykor mintha sejtették volna, hogy utoljára szóltak a közönséghez:
néhányan az életművüket összegezték, mások meglepő kijelentéseket tettek, netán különös jóslatokba bocsátkoztak, amelyek utólag, a haláluk után nyertek csak értelmet. Következzék pár elgondolkodtató, netán hátborzongató nyilatkozat régi, legendás színészektől.
James Dean
Az ötvenes évek ikonja mindössze huszonnégy évesen halt meg egy karambol következtében, miután egy figyelmetlen sofőr egyenesen a kocsijának ütközött egy kereszteződésben. Utolsó filmje, az Óriás forgatásán egy másik színész, Gig Young készített vele interjút, és pont a biztonságos vezetésről beszélgettek, miután szóba került, hogy Dean részt vett illegális gyorsulási versenyeken is, az autópályán azonban mindig kimondottan óvatosan vezetett. „Vezess óvatosan! Az élet, amit így megmenthetsz, az enyém is lehet” – zárta a mondandóját.
A hatvanas években megküzdött a tüdőrákkal, a tüdeje jó részét kioperálták, volt tehát tapasztalata súlyos betegséggel – nem csoda, hogy még utolsó, 1979-es interjújában is felmerült a téma. „Addig akarok itt lenni, amíg egészséges vagyok, és nem vagyok senkinek az útjában” – mondta Barbara Waltersnek, mire rögtön másnap gyomorrákot diagnosztizáltak nála, majd gyakorlatilag az egész gyomrát eltávolították egy műtét során. 1979 áprilisában az Oscar-gálán jelent meg utoljára nyilvánosan, az év júniusában halt meg 72 évesen.
Yul Brynner
1985 októberében halt meg tüdőrákban, az évi, utolsó interjújakor már tisztában volt a betegségével, azzal is, hogy nincs sok ideje hátra. Amikor a Good Morning Americában David Hartman megkérdezte tőle, hogy változtatna-e valamit a múltján, egyértelműen felelt: „Ha vissza tudnám fordítani a dolgokat, és nem dohányoztam volna, most nem beszélnénk semmilyen rákról. Ebben biztos vagyok” – mondta. Ekkor mondta fel azt az egyszerű, de hatásos szöveget is, amit a halála után dohányzásellenes reklámként vetítettek: „Most, hogy elmentem, azt mondom, ne dohányozz!”
Judy Garland
Az Óz, a csodák csodája miatt már tizenhat évesen igazi sztárnak számított, halála évére, 1969-re azonban a drogfüggősége, étkezési zavarai és idegösszeomlásai már jócskán kikezdték az egészségét. Utolsó interjújában, három hónappal a halála előtt fáradtan, kiábrándultan nyilatkozott a dán rádiónak, karrierjét is hullámvasútnak nevezte, lelkiállapotáról pedig így beszélt: „Érdekes élet az enyém. Mindig imádtam előadni, fellépni közönség előtt… de a közönséget nem tudom hazavinni magammal.”
Charlton Heston
Élete utolsó éveiben Alzheimer-kórral küzdött, amit meglehetősen sztoikusan viselt – legalábbis a közönség előtt. 2002-ben hozta nyilvánosságra a diagnózisát, utolsó interjúját pedig az ABC-n adta Peter Jenningsnek, természetesen ott is szó esett a betegségéről. „El kell fogadnod, ami jön. Megteszed a legjobbat, amit csak tudsz tenni az életeddel, de amit nem lehet meggyógyítani, azt el kell viselni” – mondta többek között. 2008 áprilisában halt meg, 84 évesen.
Lugosi Béla
1955-ben a nyilvánossággal is közölte, hogy morfiumfüggőségben szenved, majd önként bevonult egy rehabilitációs intézetbe. A kezelés végeztével ismét nyilatkozott a sajtónak: „Szörnyű megpróbáltatás volt átesni az elvonókúrán. Ez a legnagyobb fájdalom a világon, de új ember lettem. Meggyógyultam” – mondta, a következő évben azonban szívrohamot kapott, amibe bele is halt. 73 éves volt, de optimista a jövőt illetően, régi barátjával, Ed Wood rendezővel új filmen is dolgozott a halálakor.
origo
