13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárMegdöbbentő bejelentést tett Majka

Megdöbbentő bejelentést tett Majka

Majka két évig nem akar dol­gozni, vissza­vo­nul. A ten­ge­ren­tú­lon sze­retne sze­ren­csét pró­bálni.

Egy időre leszámol a televíziózással Majka, hogy több ideje legyen a családjára, magára és a kártyázásra, amit az elmúlt időben igencsak elhanyagolt.

Megdöbbentő bejelentést tett Majka
Fotó: Sulyok László

„Érdekes volt a 2018-as év. Gyakorlatilag minden megtörtént, a legjobb dolgoktól elkezdve, mint például az arénás buli, a veszteségekig, amit hátulról az emberek nem látnak” – mondta Majka, aki tavaly elveszítette rákbetegséggel küzdő édesanyját, barátjával és zenésztársával, Curtissel pedig megszakította a kapcsolatot.

„2019-re nagyon sok tervünk van, úgyhogy nem lesz pihenő, utána azonban igen. 2020-ra megállok, és onnantól kezdve én valószínű, hogy nem vagy csak nagyon keveset akarok dolgozni egy-két évig. Vagy csakis olyan munkát vállalok, ami rólam szól. Most elmegyek kártyázni tanulni egy fiatal titánhoz, az internetes huszárhoz, akivel átnézettem a kártyatudásomat. Kicsit fel kell újítani, mert már régen csináltam ilyet. Próbálok ezen a területen is fejlődni, meg van egyéb más tervem is, amelyről még nem beszélhetek, de az biztos, hogy a televíziózás most háttérbe fog szorulni” – vallotta be Majka.

Bors informátora úgy tudja, hogy a zenész a tengerentúlon szeretne boldogulni. Az eddigiek alapján nem nehéz kitalálni, hogy miből.

„Rebesgetik, hogy Las Vegasban már óvodát és iskolát keres a fiainak, hosszabb távra tervezi a kinttartózkodást. Ráadásul azt beszélik, hogy 2019 végén lejár a TV2-es szerződése is, és bár biztosan megkínálnák további munkákkal, hiszen nagyon jól csinálja, amit csinál, szeret mindig valami újba belevágni – mondja az informátor. – Las Vegasban megél a kártyázásból, és az itthoni bizniszeit is tudja onnan koordinálni.”

Forrás: Ripost

Fotó: Járai László

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem