Hirmagazin.eu
Főoldal » Megdöbbentő aljasság! Családtag lehet a ceglédi kislány erőszakolója! Oszd meg!
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megdöbbentő aljasság! Családtag lehet a ceglédi kislány erőszakolója! Oszd meg!

Cegléd – A szakértők szerint elképzelhetetlen, hogy a ceglédi kislányt nem erőszakolták meg.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a hétvégén kórházba vittek a szülei egy 4 éves kislányt Cegléden, akire állításuk szerint ráborult egy 500 kilós mérleg, ám a vizsgálatok kimutatták, hogy a gyermek nemi erőszak áldozatává vált, valamint eltörték a combcsontját is.

A család a szakértők véleménye ellenére is azt állítja, hogy az erősen vérző gyermek sérüléseit a mérleg okozta, ami ráesett a hasára és a lábára, ám az igazságügyi orvosszakértő szerint egy szexuális erőszak nyomait lehetetlen összekeverni mással.

„Egyértelműen meg lehet állapítani, hogy tehát abban az esetben, ha szexuális típusú erőszak történik egy ilyen fiatal gyerekkel, azt mindenképpen egyértelműen el lehet különíteni egy tompa tárgy által okozott sérüléstől” – mondta a szakértő.

A rendőrség minden erejét bevetve igyekszik kideríteni, pontosan mi történt az óvodással, vajon ki bánthatta.

Tények beszámolója szerint a gyerek nagybátyját már négyszer is hazugságvizsgálatnak vetették alá. A szakértők úgy vélik, ha az azóta lefoglalt mérleg valóban ráesett volna a gyermekre, azt a kislány nem éli túl.

„Egy ötszáz kilós tárgy, ha csak egy része is a testrészre ráesik, nem okozhat ilyen jellegű sérüléseket, illetve nagy valószínűséggel egy négyéves gyerek halálát kellene, hogy okozza.”

Információk szerint a gyermeket jelenleg a traumatológiai osztályon kezelik, kétszer már meg is műtötték.

Forrás: Blikk

Hasonló hírek

Határsértőt fogtak el a rendőrök Kétegyháza közelében

Géza

Baleset történt a sarkadi vágtán

Géza

Tegnap este: Akciófilmbe illő jelenetek Gyálon! Autós üldözés, verekedés és lövések is voltak – helyszíni képek

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------