Image default
Bulvár

Megcsalta a pasija, bosszúból eladta annak Xboxát egy ezresért! Oszd meg!

Georgia Jackson éppen közös gyermeküket várta, mikor megtudta, hogy barátja megcsalta egy másik nővel a terhesség ideje alatt.

A nő először teljesen összetört, majd kieszelt egy „ördögi” tervet amivel bosszút állt hűtlen párján. Az interneten meghirdette a férfi drága holmijait, így többek között a 70 ezer forintot érő Xboxát is a hozzá tartozó játékokkal együtt. A hirdetéshez pedig a következőt írta: „Éppen most tudtam meg, hogy a partnerem behelyezte a péniszét egy másik lányba, ezért eladom a büszkeségeit és örömforrásait. Az első, aki jelentkezik 3 fontért (ezer forintért) megkapja az Xboxot. Azért kell eladnom, mert vennem kell egy másik konyhakést, az enyém ugyanis a kocsikerekéből lóg ki éppen.”

Kép: DailyMaily

A felültetett várandós anya eleinte aggódott a bejegyzés fogadtatása miatt, de erre nem volt oka, ugyanis rengeteg pozitív kommentet kapott a Facebook felhasználóktól, többen kifejezték támogatásukat, és szeretetüket a nő felé. Sokan leírták azt is, hogy bár sajnálják a lányt, mosolyt csalt az arcukra a történet.

Kép: DailyMaily

Később egyébként az is kiderült, hogy a férfi nem csak egyszer csalta meg Georgiát: már 2016-ban, kapcsolatuk elején sem bírt magával. A nőnek ez nagyon fájt, de ahogy már mondta, miután kiposztolta a hirdetést, sokkal jobban érezte magát.

Forrás: noizz.hu

Hasonló hírek

Csak átverés vagy tényleg otthagyták a beteget az út szélén Pesten? + Videó!

Mazsi

23 éves modell körül ügyeskedik Brad Pitt

info

Meglepő emléket állítottak Robin Williamsnek

info