7 C
Budapest
2024. április. 16. kedd

Megbuktak a zsaroló exrendőrök!

Két volt rend­őr­ből, az egyi­kük fe­le­sé­gé­ből, egy rend­őr­ségi köz­al­kal­ma­zott­ból és egy ma­gán­sze­mély­ből állt össze a tár­sa­ság, mely pénz­be­haj­tás­sal és zsa­ro­lás­sal is fog­lal­ko­zott.

Az ügyészség üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, bűnszövetségben elkövetett zsarolás kísérlete, hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt öt személlyel – köztük két volt rendőrrel – szemben emelt vádat, értesült a Blikk.

Működésük során arra hivatkoztak, hogy rendőrségi kapcsolataikat kihasználva hozzájutnak olyan adóhatósági és büntetéseljárással kapcsolatos adatokhoz, amikkel zsarolni tudnak, valamint befolyásolni képesek az eljárásokat is.

Fenyegettek, zsaroltak és persze köpönyeget forgattak.

Megbuktak a zsaroló exrendőrök!
Nem csak a mi biztonságunkért voltak.

Az előleg beszedése után, a megbízó tudta nélkül, megfenyegették a tartozó felet, hogy fizessen, vagy büntetőeljárást indítanak ellene, sőt olyan is akadt, hogy az érdekeltségükbe tartozó online rendőrségi lapban akartak valakit lejáratni.

A behajtás a legtöbbször sikertelen volt, de ők ennek ellenére is követelték a sikerdíjat a megbízójuktól, aki ha elsőre nem akart fizetni, szintén zsarolás és fenyegetőzés áldozata lett.

Ezután még mindig nem nyugodtak, ha a megbízó nem tejelt, akkor felkeresték az ellenlábasait, akiknek pénz fejében információkat szolgáltattak ki korábbi ügyfelükről.

Jelenleg mind az öt gyanúsított szabadlábon védekezik, az ítéletet a Fővárosi Törvényszék hozza majd meg.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem