17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMegbosszulták bajtársaik halálát a cseh kommandósok

Megbosszulták bajtársaik halálát a cseh kommandósok

A cseh hadsereg speciális kommandója Afganisztánban megtalálta és megölte egy helyi terrorista csoportnak az egyik tagját, aki részt vett a szövetséges NATO-katonák elleni, augusztus elején elkövetett robbantásos merénylet megszervezésében.

Egy másik terroristát pedig a cseheknek sikerült őrizetbe venniük – jelentette a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap szerdai kiadásában.

A cseh hatóságok a lapértesülést nem erősítették meg, de nem is cáfolták. „Ilyen jellegű információkat nem szokás hivatalosan kommentálni” – mondta később a CT24 közszolgálati hírtelevíziónak Andrej Babis miniszterelnök. Hasonlóan nyilatkozott a védelmi miniszter és a hadsereg vezetése is. A Lidové Noviny azt írta, hogy az értesülést három egymástól független forrás a szerkesztőségnek megerősítette.

Cseh NATO-erők: a 43. légi zászlóalj egyik katonája, kezében gránátvetővel. A kép illusztráció. Fotó: AFP/ Michal Cizek

Az Afganisztán keleti részén, a Bagram támaszpont közelében augusztus 5-én elkövetett öngyilkos robbantásos merényletben őrjáratban lévő három cseh katona vesztette életét, két afgán és egy amerikai katona pedig megsebesült. Az újság szerint a már korábban lezajlott, aránylag széles körű cseh akció sikeréhez a NATO-szövetségesektől kapott információk is hozzájárultak. A kommandósok állítólag a morvaországi Prostejovban állomásozó 601-es speciális katonai egység tagjai voltak.

Október elején összesen 346 cseh katona teljesített szolgálatot Afganisztánban. Az augusztusi három áldozattal a cseh hadsereg 1989 utáni külföldi missziói során már 28 katonáját veszítette el. A tragikus esemény kapcsán Csehországban újra fellángolt a politikai és a társadalmi vita arról, hogy szükség van-e a cseh katonák részvételére a külföldi missziókban.

A kormányzat és a politikai pártok többsége szerint a csehek részvételére a külföldi katonai missziókban továbbra is szükség van, ezt a parlamenti pártok közül csak Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalom ellenzi. A cseh lakosság jelentős része a prágai sajtóban megjelent információk szerint megkérdőjelezi a cseh katonák külföldi bevetését.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work