7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMegállapodtak az új olasz kormánykoalícióról, Salvini hátrányos helyzetbe került

Megállapodtak az új olasz kormánykoalícióról, Salvini hátrányos helyzetbe került

Megállapodás született a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom és a balközép Demokrata Párt között az új olasz kormánykoalíció felállításáról, amelyet továbbra is Giuseppe Conte eddigi független miniszterelnök vezet majd, jelentette be Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője.

Szerdán Nicola Zingaretti, a Demokrata Párt (PD) főtitkára a Sergio Mattarella államfővel tartott megbeszélése után azt mondta: szerinte Giuseppe Conte lesz az egyetlen közös eleme az eddigi és a most létrehozandó kormánynak, mivel a PD minden másban váltást sürget egy teljesen új politikai és társadalmi idény elindításával Olaszországban. Nicola Zingaretti azt mondta:

 Véget akarunk vetni a gyűlölet, a harag, a félelem időszakának.

Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom vezetője azt mondta:  mozgalmuk végre akarja hajtani azt a programot, amelyre a választóktól megbízatást kapott. A kormányválságról azt mondta: „nincsenek jobboldali vagy baloldali megoldások, csak megoldások”. Az M5S és a PD számára a neheze ezután következik: ki kell alakítaniuk a közös kormányprogramot, és el kell osztaniuk a kormányzati pozíciókat.

Giuseppe Conte független kormányfőként 14 hónapig vezette a szélsőjobboldali Liga, és a populista, elitellenes Öt Csillag Mozgalom koalícióját.  A kisebbik olasz kormánypárt, Matteo Salvini belügyminiszter szélsőjobbos Ligája azonban augusztus elején bejelentette: megvonja a bizalmat a kabinettől, és előrehozott választásokat akar kicsikarni.

A múlt héten Conte lemondott miniszterelnöki posztjáról. Ezután kezdett tárgyalásokba egymással a baloldali populista, bevándorlásellenes Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a  Demokrata Párt ( PD).  Sergio Mattarella  államfő legkésőbb csütörtökön megbízhatja Giuseppe Contét az M5S-PD kormány megalakításával.

Ezzel – egy időre legalábbis – nagyon nehéz helyztebe került a bevándorlást élesen ellenző, és Brüsszel ellen hadjáratot folytató Matteo Salvini korábbi belügyminiszter terve arra, hogy előrehozott választások útján a Liga legyen Olaszország vezető ereje, ő pedig a miniszterelnök.

index

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner