Image default
Külföld

Megállapodtak az észak-szíriai tűzszünetről

Az Egyesült Államok és Törökország Észak-Szíriára vonatkozó tűzszüneti megállapodást kötött

– jelentette be Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Ankarában, miután Recep Tayyip Erdogan török államfővel egyeztetett.

Cikkünk frissült.

Pence szerint Törökország beleegyezett egy ötnapos tűzszünetbe, hogy lehetővé tegye az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) észak-szíriai kurd milícia visszavonását 32 kilométerre a szíriai-török határról.

A török fél 120 órára szünetelteti a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet, hogy lehetővé tegye az YPG-nek a kivonulást a biztonsági övezetből” – mondta Pence.

Törökország teljesen leállítja szíriai katonai beavatkozását

Pence hangsúlyozta, hogy az YPG kivonulását követően Törökország teljesen leállítja szíriai katonai beavatkozását.

Mint mondta, az Egyesült Államok már kapcsolatba lépett a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettel, amelynek gerincét az YPG adja, így a kurd milíciák már meg is kezdték a kivonulást a térségből. Hozzátette, az Erdogannal kötött alku értelmében Törökország nem fog katonai műveletet indítani a szíriai-török határon található Kobane városa ellen sem.

Pence hangsúlyozta, az Egyesült Államok és Törökország elkötelezte magát arra, hogy békés úton talál megoldást a török határ mentén tervezett biztonsági övezet létrehozására.

Washington nem fog újabb szankciókat elrendelni Törökországgal szemben

Az amerikai alelnök közölte azt is, hogy Washington nem fog újabb szankciókat elrendelni Törökországgal szemben, amint életbe lép a tűzszünet, s a török katonai hadművelet leállítását követően eltörli a már foganatosított büntetőintézkedéseket.

A tűzszünet végrehajtásával az Egyesült Államok nem fog további szankciókat hozni Törökország ellen” – mondta. Donald Trump elnök úgy döntött, visszavonja a gazdasági büntetőintézkedéseket, amint a hadműveletnek vége – tette hozzá Pence.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter külön tartott sajtótájékoztatóján ugyanakkor leszögezte, nem tűzszünetről van szó, mindössze felfüggesztik a hadműveletet. „Csak akkor állítjuk le az offenzívát, ha a terrorista elemek elhagyták a térséget” – hangsúlyozta. A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy tűzszünet csak legitim felek között jöhet létre, Ankara viszont terroristának tartja a kurd milíciákat. Hozzátette, a megállapodás értelmében a kurd harcosoknak be kell szolgáltatniuk nehézfegyvereiket, a határon lévő hadállásaikat pedig meg kell semmisíteniük.

A találkozót követően közzétett közös amerikai-török nyilatkozat szerint a biztonsági övezet fenntartását a török hadsereg fogja ellátni.

Egy névtelenséget kérő török tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek azt mondta „Törökországnak pontosan azt sikerült elérnie, amit akart a találkozón.”

Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben üdvözölte a bejelentést. Azt írta, nagyszerű hírek érkeztek Törökországból”.

Köszönöm, Erdogan! Életek millióit sikerült megmenteni!” – fűzte hozzá.

A kurd milíciák be fogják tartani a tűzszünetet

Aldar Hszelil befolyásos kurd politikus az al-Arabíja pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva üdvözölte a harci cselekmények végét. Egyben kijelentette, a kurd milíciák be fogják tartani a tűzszünetet, de megvédik magukat, ha támadás érné őket. Hszelil szerint Erdogan 32 kilométer mélyen meg akarja szállni Szíria területét, de a kurdok ezt már korábban is elutasították.

Erdogan a nap folyamán több mint négy órán át tárgyalt a Pence vezette amerikai küldöttséggel. Trump abban a reményben küldte Ankarába az amerikai alelnököt, hogy sikerül tűzszünetet kiharcolnia a török és a kurd erők között Északkelet-Szíriában.

Az amerikai delegációban helyet kapott Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, Robert O’Brien, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, valamint James Jeffrey, az amerikai kormány Szíriáért felelős különmegbízottja is.

O’Brien és Jeffrey előzőleg már Ibrahim Kalin török elnöki szóvivővel, Hulusi Akar védelmi miniszterrel, Hakan Fidannal, a török hírszerzés (MIT) vezetőjével, továbbá Cavusoglu külügyminiszterrel is tárgyalt.

Trump a török gazdaságra megsemmisítő hatású szankciókat helyezett kilátásba szerdán a már elrendelt büntetőintézkedéseken túl arra az esetre, ha nem lesz sikeres az amerikai küldöttség tárgyalása a török fővárosban.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában az SDF gerincét adó YPG-vel, továbbá az Iszlám Állam tagjaival szemben. Törökország vállalta ugyanis, hogy átveszi a kurd fegyveres csoporttól a térségben raboskodó iszlamista szélsőségesek felügyeletét azon a területen, amelyet ellenőrzése alá von.

Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá szíriai területen mintegy 30 kilométeres mélységben biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését. A török katonai beavatkozás azután vette kezdetét, hogy kivonult a térségből az amerikai hadsereg, amely az elmúlt években kiképezte és modern fegyverekkel látta el az YPG-t az Iszlám Állam elleni harcban.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Helyes döntésnek nevezte a magyar kerítést az osztrák alkancellár

Edit

18-ra nőtt a szexuális bűncselekmény miatti feljelentések száma a kölni karneválon

Edit

Le Monde: megkezdődött a háború Orbán és Macron között

Géza