10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMegállapodott Berlin és Bécs

Megállapodott Berlin és Bécs

forrás: MTI

Megegyezett a német és az osztrák kormány a balkáni migrációs útvonalon érkező menedékkérők Németországba szállításának összehangolásáról – tájékoztatta a német belügyminisztérium pénteken a ZDF országos köztelevíziót.

A felek öt pontot jelöltek ki a bajor-osztrák határon a menedékkérők beléptetésére. Az osztrák fél kizárólag ezekre a helyekre szállíthat Németországba igyekvő menedékkérőket.

A menedékkérőket „rendezett eljárásban” kell beléptetni, éjjel-nappal, a kijelölt átkelők alacsony száma éppen ezt szolgálja – mondta a tárca egy szóvivője péntek este a ZDF-nek.

Azt nem árulta el, hogy mely határátkelőkről van szó, és nem erősítette meg azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a kiválasztott határátkelőkön óránként csak 50 menedékkérő léphet be Németországba.

Minderről csupán annyit mondott, hogy olyan helyszíneket választottak, amelyeken gondoskodni tudnak a menedékkérők átvételéről és ellenőrzéséről, a beléptetés ritmusát pedig nem lehet előre rögzíteni, mert nem lehet tudni, hogy mennyi ember jut el a határra.

A bajor kormány az utóbbi napokban ismét élesen bírálta az osztrák hatóságokat, amiért egyeztetés nélkül szállítanak menedékkérőket a határra, éjszaka is. Ilyen bírálatok korábban is megfogalmazódtak a müncheni vezetés és a tartományban egyedül kormányzó konzervatív CSU részéről.

A „Faymann utazási iroda” tevékenységét be kell szüntetni – hangoztatta Andreas Scheuer, a CSU főtitkára még szeptemberben, utalva arra a pártjában széles körben elterjedt vélekedésre, hogy Werner Faymann osztrák kancellár és kormánya menekültügyi tevékenysége abban merül ki, hogy némi úti élelmet adnak a menekülteknek és kirakják őket a bajor határon.

Ezek a bírálatok a héten felerősödtek, és szerdán még a szövetségi belügyminiszter is tiltakozott. Thomas de Maizere azt mondta: a berlini vezetés „kifogásolja”, hogy az osztrák hatóságok az utóbbi napokban „az éj leple alatt, külön értesítés nélkül bizonyos helyekre menekülteket szállítottak, akik aztán felkészületlenül és felügyelet nélkül jöttek a német határra”.

Hozzátette, Ausztria ígéretet tett arra, hogy visszatér a korábban folytatott együttműködéshez. „Elvárom, hogy ez azonnal megtörténjen” – jelentette ki Thomas de Maiziere.

A menekülthullám az utóbbi napokban ismét felerősödött, a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség adatai szerint csütörtökön 7700 szerdán 8150, kedden 7200, hétfőn 9700 menedékkérő érkezett Ausztriából Bajorországba.

 

Most népszerű

Hasonló hírek