15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMegállapodás született a V4-ben az EU külső határainak védelméről

Megállapodás született a V4-ben az EU külső határainak védelméről

forrás: MTI

Megállapodás született a visegrádi országok között arról, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is részt vesz Magyarország déli határán az Európai Unió és a schengeni övezet külső határának ellenőrzésében – közölte magyar újságírókkal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban.

 v4-ek

A miniszter a Törökország, Libanon, Jordánia és a nyugat-balkáni országok képviselőivel tartandó migrációs konferencián vett részt a többi uniós tagállam bel- és külügyi tárcavezetőjével közösen; a tanácskozást magyar kezdeményezésre szerveztek meg az uniós intézmények.

A kormány eredetileg azt szerette volna, ha a konferenciát Budapesten tartják meg, de a miniszter elmondta, hogy ezt nem tekintik presztízskérdésnek, az a lényeg, hogy az unió foglalkozik a témával. Megjegyezte, hogy ez EU a kelleténél jóval később kezdett foglalkozni a Nyugat-Balkánon keresztül érkező migrációval, felkészültebb lett volna, ha előbb felfigyel a problémára.

„Hiába volt minden magyar figyelemfelhívás, az EU inkább a Földközi-tengerre összpontosított”, a nyugat-balkáni helyzetre pedig továbbra sincs közös uniós megoldás – magyarázta Szijjártó Péter. Elmondta, hogy a migrációs válság súlyos globális probléma, ezért komoly globális megoldást igényel. A miniszter sérelmezte, hogy a külső határok megvédését több európai vezető fontosnak nevezi a kommunikációban, de nem tesznek semmit ennek érdekében.

A tárcavezető szerint az EU viseli a globális probléma legnagyobb terheit, és a nyomás három okból is növekedni fog. Elmondta, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelem egyelőre sikertelen, a terrorszervezet nem visszaszorul, hanem terjeszkedik; a Közel-Kelet és Észak-Afrika stabilizálásában nincs előrelépés, nőtt azok száma, akik potenciálisan útra kelhetnek; továbbá a Nyugat-Balkán államai nem képesek feltartóztatni az emberáradatot. Hozzátette, hogy ez nem bírálat, hanem ténymegállapítás, nem is várható el tőlük, ha az unió sem tudja megállítani az áramlást.

A miniszter arra is kitért, hogy télen jelentősen megnő a Nyugat-Balkánon át érkezők száma; tavaly az összes migráns fele az év utolsó negyedében lépte át a határt. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ha az EU nem cselekszik sürgősen, akkor hamarosan milliós nagyságrendű migrációs nyomás alá kerül. „Ezt el kell kerülni, ezt meg kell előzni. Ez Magyarország és Európa érdeke is” – húzta alá.

Elmondta, hogy le kell zárni az unió külső határait, valamint át kell vállalni a törökországi, jordániai, libanoni és kurdisztáni menekülttáborok finanszírozását, s azonnali segítséget kell nyújtani ezeknek az országoknak, hogy elláthassák az ott lévő menekülteket, hogy ne induljanak útnak Európa felé. Szijjártó Péter kiemelte, hogy 300 millió dolláros segítséget kell nyújtani az iraki Kurdisztánnak, mert a régió gazdasági, költségvetési helyzete romlik, és nem fogja tudni ellátni az ott lévő kétmillió menekültet, akik így szintén útra kelhetnek.

Kitért a miniszter a menekültek elosztását szolgáló uniós kvóták kérdésére is, ismertetve, hogy a kormány elfogadhatatlannak tartja a kötelező kvóták ráerőltetését a tagállamokra, ami tagállami jogokat von el, s sérti a nemzeti szuverenitást.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner