18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMegadták magukat az utolsó szíriai dzsihadisták is

Megadták magukat az utolsó szíriai dzsihadisták is

Megadta magát az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet utolsó néhány száz harcosa Szíriában, a legutóbbi napokig megmaradt tenyérnyi területüket az iraki határ közelében elfoglalta a nyugati támogatást élvező arab-kurd koalíció

 

– jelentette szombat reggel az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

Az IÁ ellen ádáz harcot vívó Szíriai Demokratikus Erők (SDF) a minap közölte, hogy a dzsihadisták egy alig több mint egy négyzetkilométeres területre szorultak vissza Deir ez-Zór tartományban. Alagutakat ástak, ezekben sáncolták el magukat, ami nehezítette a küzdelmet ellenük – mondta egyik szóvivőjük.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező, angliai központú OSDH azt közölte szombaton: több száz dzsihadista megadta magát, legfeljebb az alagutakban lehetnek még emberei az IÁ-nak.
A Reuters hírügynökség más forrásból nem tudta megerősíteni az OSDH állításait.

Forrás: Origo

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem