13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekIdőjárásMég várni kell az igazi nyár visszatérésére

Még várni kell az igazi nyár visszatérésére

Kedd estig a Kárpát-medence fölé a tőlünk nyugatra elhelyezkedő magasnyomás peremén továbbra is hűvös, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek.

Kedden délen szakadozik a felhőzet, a nap nagy részében a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, főként délen alakulhat ki helyenként záporeső. Az élénk, néhol erős északnyugati szél napközben ismét helyenként megerősödik – közölte a meteorológiai szolgálat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 Celsius-fok között valószínű, de az Északi-középhegység völgyeiben hűvösebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 23 és 27 fok között alakul.

Szerdán többnyire közepesen vagy erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Elsősorban a délnyugati és északkeleti határvidék közelében lehet néhol záporeső. Az északi, északnyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de néhol ennél néhány fokkal hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható.

Nyitókép: Hirmagazin.eu
infoszart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek