13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírek“Még mindig van rám igény, nem állok meg” – 72 éves Deák...

“Még mindig van rám igény, nem állok meg” – 72 éves Deák Bill Gyula.. Isten éltesse! – képek, videók

2020. november 8-án ünnepelte hetvenkettedik születésnapját Deák Bill Gyula, a magyar blues királya.

Az alábbiakban a legfeketébb hangú fehér énekes életének legfontosabb állomásait szedtük össze, és a legjobb koncertfelvételekből is szemezgettünk.

Opera. Fiatalon járt énektanárokhoz, akik mind operaénekest szerettek volna Billből faragni, ám ez neki nem tetszett, így abbahagyta az énektanulást. Egy interjúban úgy fogalmazott: „Megpróbálták, mert erős a hangom és nagy a hangterjedelmem. Ráadásul tényleg szeretem az opera műfajt is. Pavarotti óriási kedvencem. A bluest viszont nemcsak szeretem, hanem az az életem.“

“Soha nem szabad feladni. Én sem adtam fel, pedig sokszor mondták, hogy nem vagyok színpadképes, nem vagyok tévéképes, de én mentem tovább”

Chuck Berry. 1983-ban a Budapest Sportcsarnokban lépett fel Chuck Berry, Billék voltak az előzenekar. Berry tényleg nem hitte el, hogy az, akinek az előadáson csak a hangját hallotta, ahogy Percy Sledge örökzöldjét, a When a Man loves a Woman című dalát énekli, nem fekete ember.

“Csodálatos érzés látni, ahogy a közönség énekel, tapsol, kiabál, sír.”

Sztár. Bill 1968-tól a kőbányai Sztár együttesben külföldi dalokat énekelt, később a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együtteseknek lett tagja, vendégként megfordult a P. Mobilban és a Mini együttesben is. Énekesként Ray Charles volt a példaképe.

A Sztár zenekarban, 1971 (Forrás: Fortepan)

Orszáczky Jackie. Több helyütt elmondta Bill, hogy nagyon sokat köszönhet Orszáczky Jackie-nek, többek között a kötődést, a zenét, a szakmai fejlődést. Mindemellett a “Bill” nevet is a Syrius legendás énekes-basszusgitárosától kapta. “Amikor először hallottam az Új Rákfogóban énekelni, azt mondtam, kész, abbahagyom, hogy lehet így énekelni? Azt tudták ők akkor, amiből most már én is tudok egy kicsit”, fogalmazott. Az alábbi koncertfelvétel egy évvel Jackie halála előtt készült a József Attila Művelődési Házban.

Hobo Blues Band. A népszerűséget a Hobo Blues Band hozta meg számára, ahová a szintén kőbányai Póka Egon basszusgitáros hívta. Bill 1979 nyaráig állandó vendégként lépett fel velük, aztán tagja lett a zenekarnak. Kezdetben a rock és a blues klasszikusait, Jimi Hendrix-, Rolling Stones-, Doors-, Cream-nótákat játszottak magyarul, Földes László Hobo fordításában, majd több tucatnyi emblematikus számot is írtak.

“Úgy érzem, bennem még mindig sokkal több tűz van, mint sok emberben itt, Magyarországon”

Földes László Hobo és Deák Bill Gyula

Kopaszkutya. Bill szerepelt az 1981-es Kopaszkutya című zenés filmszatírában. Szomjas György filmje egy korabeli rockzenekar életébe nyújt bepillantást. A címszereplő zenekar félig-meddig kitalált, de tagjai a P.Mobil és a Hobo Blues Band közismert állandó vagy vendégzenészei, mint például Schuster Lóránt, Földes László vagy Deák Bill Gyula. A filmben a zenekar által eljátszott dalokat a Hobo Blues Band lemezre vette, de azt betiltották. Miután kiderült, hogy nem lesz lemez, a koncerteken Hobo biztatta a közönséget, hogy akinek kell a film zenéje, az vegye fel magának. Az album végül 12 év késéssel, 1993-ban jelenhetett meg. Deák Bill Gyula azt mondta egy interjúban, hogy a Kopaszkutya korszakalkotó volt, erénye, hogy megmutatta: létezik egy alternatív kultúra, amely képes volt akkor működni a hivatalos kultúrpolitikától függetlenül is.

“Ha én beleszólok a mikrofonba, az már blues”

A Kopaszkutya forgatása (Fotó: Fortepan)

István, a király. Bill egyik legjelentősebb szerepe az István, a király rockoperában volt, Tordát, a táltost formálta meg. Az 1983-as városligeti bemutató után játszotta többek közt Szegeden, Dunaszerdahelyen, Sevillában a világkiállításon és a Népstadionban is, illetve a darab filmváltozatában, ezáltal olyanok is megismerték, akik nem jártak rockkoncertekre. Már a királydombi ősbemutató áttörést hozott: megtörte a kemény rockzenével és a pop műfajjal való, hagyományos színházi gyakorlat szerinti szembenállást. Szereposztása is ezt fejezte ki, Pelsőczy László, Berek Kati, Sára Bernadette, Hűvösvölgyi Ildikó, Balázs Péter, Balázsovits Lajos színészek mellett a „lázadó” rockerek, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Nagy Feró, Deák Bill Gyula és Victor Máté kapták a főszerepeket. A művet Novák Ferenc koreografálta. Az ősbemutatót 120 ezer néző látta, továbbá mozifilmen, hanglemezen, CD-n és kazettán is megjelent, több százezer példányban értékesítették.  Húsz évvel az ősbemutató után, 2003. július 5-én a székelyföldi Csíksomlyón mutatták be először Erdélyben a rockoperát. Mintegy 350 ezer néző érkezett Erdély valamennyi magyarlakta területéről és Magyarországról a bemutatóra. Billt láthattuk az Attila, Isten kardja filmváltozatában, az Itt élned, halnod kell, a János vitéz és a Jézus Krisztus Szupersztár című zenés darabokban is.

„Hatvan-hetven éves emberek sírtak a Király-dombon, lengtek a magyar zászlók. Nekem is kijöttek a könnyeim.“

https://www.youtube.com/watch?v=206cGnHU0Ac

Anyám nem kapott virágot, Apám keze odavágott. 1984-ben jelent meg Deák Bill Gyula első nagylemeze, amelyet Hobo Blues Band-lemeznek is tekinthetnénk, hiszen az akkori H.B.B. felállás készítette. Az album korszakalkotó, mind a hét szerzeménye klasszikussá vált a Rossz vértől kezdve a Felszarvazottak balladájáig. A klasszikus rock és blues dalok közül egyedül a Ne szeress engem! lóg ki, amit a lemez művészeti vezetője, Presser Gábor írt.

“A lényeg, hogy az ember lelke megérintse a közönséget. Ha ez sikerül, akkor én nagyon boldog vagyok”

Hatvan csapás. 2008-ban, 60. születésnapja tiszteletére Hatvan csapás címmel jelent meg albuma. Ő maga önálló lemezei közül erre és a Rossz vérre büszke. 2007 októberében kereste fel Koltay Gergelyt, aki Bill két korábbi albumának is a szerzője, hogy készítsen ünnepi albumot hatvanadik születésnapja alkalmából. Koltay olyan fiatal tehetséges gitárosokat keresett meg, hogy segítsenek az album elkészítésében, mint Csillag Endre, Patai Tamás, Sipeki Zoltán, Borhi Miklós, valamint kuriózumként rákerült az albumra a fiatalon elhunyt Daczi Zsolt néhány szerzeménye is. A Király meséi 2009-ben jelent meg, azóta nem jelentkezett albummal a blues királya, de jövőre tervez új korongot, hogy kivel, az egyelőre titok.

Deák Bill Gyula 2008-ban Kőbánya díszpolgára lett. Öt évet kivéve mindig ott élt, egyik sikerszáma a Kőbánya blues címet viseli. 2008-ban Artisjus-díjjal is elismerték, 2009-ben Fonogram Életműdíjjal, 2012-ben a Magyar Érdemend lovagkeresztjével tüntették ki. Úgy érzi, sikereivel példát tud mutatni a hozzá hasonló embereknek, a fogyatékkal élőknek, akik ebből remélhetőleg erőt tudnak meríteni.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

061

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work