13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMég mindig hamufelhőket ereget a Chilében kitört vulkán

Még mindig hamufelhőket ereget a Chilében kitört vulkán

2015 04 24 234446
Forrás: MTI | 2015. 04. 24. 20:22:00

A Chilében néhány nappal ezelőtt kitört Calbuco vulkán továbbra is füstöt és hamut lövell, ami a szomszédos Argentínában is fennakadásokat okozott a légi közlekedésben.
Helyszíni beszámolók szerint az egyik, nagyjából 17 kilométer magas kilövellés fehér hamuréteggel borította be a környező településeket.

A kitörés miatt pénteken több légitársaság, például az amerikai Delta Air Lines és American Airlines, valamint a francia Air France is felfüggesztette az argentin fővárosba, Buenos Airesbe tartó járatait. „Elővigyázatosságból függesztettük fel ezeket a járatokat, mivel attól lehet tartani, hogy landolás után nem tudnak majd felszállni” – mondta az argentin légügyi hivatal szóvivője. „Nem kizárt, hogy más társaságok is így fognak dönteni” – tette hozzá.

A hatóságok korábban húsz kilométeres körzetben elrendelték a közelben lakók evakuálását. Egy helyi rádiócsatorna szerint azóta a tűzhányó környékén több lakóház és iskolaépület is összeomlott a hamu súlya alatt. A környező településeken utakat zártak le és tanítási szünetet rendeltek el.

Az ország déli részében, a fővárostól 1300 kilométerre délre található tűzhányó szerda este váratlanul lépett működésbe, kitörésének semmilyen előjele nem volt. A Calbuco vulkán legutóbb 1961-ben tört ki, az akkori kitörés hat hétig tartott.
Kép: Google

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work