6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságMég fél évig maradhat a Szép-kártyák kedvező adózása

Még fél évig maradhat a Szép-kártyák kedvező adózása

Fennmarad az adócsökkentés a Széchenyi Pihenő Kártyánál 2021. június 30-ig, ha a parlament megszavazza a javaslatot, így jövőre csak 15 százalékos közterhet kell fizetni a Szép-kártyára utalt összegek után

– tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, a koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot számos intézkedéssel segítette eddig is a kormány, és a segítségnyújtás folytatódik.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jövőre továbbélő adókönnyítéssel mindenki nyer. Ez három az egyben intézkedés, hiszen támogatja a vállalkozásokat, a turizmust és a foglalkoztatottakat is – fogalmazott az államtitkár, aki szerint 2021-ben egymillió munkavállalónak nőhet a Szép-kártyára érkező juttatása.

Mint mondta: a 2020. április 22-től 2020. december 31-ig tartó majd háromnegyed éves időszakban megfelezték a Szép-kártya adóterhét, ami április 21-én még 32,5 százalék volt, azóta már csak 15 százalék.

Míg az adó a felére csökken, addig kedvezményes adókulccsal adható összeg csaknem megduplázódik – emelte ki.

A Szép-kártyára utalt béren kívüli juttatás után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a munkáltatónak, amennyiben az nem haladja meg a törvény által meghatározott, rekreációs keretösszeget – fejtette ki Izer Norbert. Megjegyezte, hogy a tavasszal felemelt összeghatárok jövő nyárig változatlanul tovább élhetnek.

A rekreációs keretösszeg a koronavírus-válság időszakában 800 ezer forint, amelyből a Szép-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható. A költségvetési szerveknél változatlanul hatályos maradhat jövőre is a még tavasszal (200 ezer forintról) megduplázódott 400 ezer forintos keretösszeg – mondta Izer Norbert.

Ha az idén tavasszal bevezetett két adóügyi könnyítés meghosszabbítását megszavazza az Országgyűlés, akkor jövőre 35 milliárd forinttal több maradhat a vállalkozásoknál.

A Szép-kártyára utalt összegek pedig a koronavírus-válságban nagy segítséget jelentenek a magyar turizmusnak – húzta alá az államtitkár.

Az adóügyi könnyítés minden 2021. június 30-ig Szép-kártyára utalt összegre lesz érvényes, vagyis minden dolgozó megkaphatja jövőre a 800 ezer forintot, a munkáltatónak mindössze csak arra kell figyelnie, hogy az összeg legkésőbb június 30-ig megérkezzen az érintettek Szép-kártyájára – magyarázta az államtitkár.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem