Hirmagazin.eu
Főoldal » Medvehagymás-sajtos karaj meleg paradicsomos salátával
Gasztronómia, vega

Medvehagymás-sajtos karaj meleg paradicsomos salátával

A hűtő mélyén ráakadtam néhány levélke medvehagymára, és mielőtt teljesen összefonnyadna hamar elhasználtam őket. Ez egy ügyes dolog volt tőlem – írta Steffel Csaba. Az, hogy ez már múlt hét elején történt és még nem osztottam meg veletek, na az már nem is annyira ügyes dolog. Nem baj, kedves Csaba, segítünk!  

Kép: eletforma

Hozzávalók:

Elkészítés:

A sertéskarajt nyitott szeleteléssel (pillangó) 15 dekás adagokra vágjuk, és kicsit megklopfoljuk. A szeleteket kiterítjük, picit megsózzuk, medvehagyma leveleket fektetünk rájuk, majd elosztjuk rajtuk Cheddar sajtot, frissen őrölt borssal és szerecsendióval megszórjuk, aztán összehajtjuk őket. Bacon szeletekkel ügyesen bebugyoláljuk, betakargatjuk őket, és tepsibe rakosgatjuk, egy pici vizet önthetünk alá. (Fontos, hogy a bacon szeletek, jól átöleljék a nyitott hússzéleket.) Előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 25 perc alatt szép pirosra sütjük.

Közben előkészítjük a körethez valókat. A paradicsomot felkockázzuk, a szívsalátákat félbe vágjuk; közvetlen tálalás előtt, egy serpenyőben, egy-két kanálnyi olívaolajat hevítünk, belepakoljuk a félbevágott salátákat, a vágott felükkel lefelé, pillanatok alatt megkapatjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomkockákat, sózzuk, borsozzuk, és valóban csak annyi idő alatt, amíg a paradicsom átmelegszik, összeforgatjuk, és azonnal tálaljuk. Isteni finom, akár anyák napi meglepetés is lehet belőle! Jó étvágyat!

Forrás: eletforma.hu

Hasonló hírek

Zseniális megoldás grillezéshez

Edit

Kedvenc salátaöntetes receptek

Edit

Megcsípte a dér…

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------