10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMatteo Salvini felháborodott az EU miatt

Matteo Salvini felháborodott az EU miatt

Felháborodást keltett Olaszországban, hogy Málta több száz migránst engedett át felségvizein az olasz partok felé.

Az olasz belügyminiszter szerint szégyen, hogy az Európai Unió nem tudja megakadályozni az ilyen eseteket. Úgy fogalmazott, Brüsszel az olaszok kioktatásával van elfoglalva a költségvetés miatt, ezért nincs ideje megoldást találni a migrációs válságra.

Szombaton este 264 migránssal a fedélzetén kötött ki Szicíliában egy hajó. Líbiából indult és zsúfolásig volt tömve. A járművet rendőrök várták a parton. Ezzel a csoporttal együtt csaknem négyszáz illegális bevándorló ért partot Olaszországban 24 óra alatt. Ez a legnagyobb szám a kikötők júniusi lezárása óta.

Az ügy hatalmas felzúdulást váltott ki Olaszországban. A hajók ugyanis máltai felségvizeken haladtak keresztül anélkül, hogy a szigetország hatóságai bármiféle segítséget nyújtottak volna.

Az eset miatt felháborodott üzenetet tett közzé az olasz belügyminiszter. Matteo Salvini szerint Málta szándékosan irányította Olaszország felé a hajókat, amit az Európai Bizottság szó nélkül hagy. „Brüsszelben túl elfoglaltak azzal, hogy leveleket írogassanak Rómának” – utalt az olasz költségvetési tervezet körüli vitára a miniszter.

Soros György Brüsszelben járt

A migráció és az Európai Bizottság által kifogásolt olasz költségvetési hiánycél kérdése Brüsszelben is szóba került hétfőn. Az olasz sajtó igyekezett részleteket megtudni arról a találkozóról, ami hétfőn napközben Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke és Soros György között zajlott le.

Az egyik riporter arról faggatta Margaritisz Szkínasz szóvivőt, hogy vajon van-e összefüggés a római és a brüsszeli álláspontok közeledése, és a közismert spekuláns megjelenése között, ám nem kapott választ.

„Vasárnap nagyon pozitív nyilatkozatokat kaptunk a költségvetésről. A piacok pozitívan reagáltak, ám ez rossz hír a spekulánsoknak, akik elhúzódó küzdelemre fogadtak. Előfordulhat-e, hogy a bizottság engedi, hogy egy ismert spekuláns a legmagasabb szinten lobbizzon azért, hogy mi lesz a Róma és Brüsszel közötti tárgyalások kimenetele?” – kérdezte az olasz újságíró.

A szóvivő először azt mondta, hogy a kérdés közben elvesztette a fonalat, majd úgy folytatta: „Ha arra gondol, hogy Soros úr azért látogatja meg Timmermans alelnök urat, hogy reklamáljon a piaci folyamatok miatt, akkor a válaszom nem”.

Az olasz újságíró ezután azt szerette volna megtudni, mi lehet Soros György szerepe az európai parlamenti választás kampányában. „Timmermans alelnök úr a balközép párt jelöltje a következő európai választáson. Szeretném megtudni, hogy Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa támogatja-e Timmermans úr kampányát?” – szólt a kérdés.

A szóvivő erre csupán annyit felelt, hogy nem tartozik a hatáskörébe a szocialisták választási kampánya.

Frans Timmermans gyakorlatilag már az európai szocialisták csúcsjelöltjének számít, amióta legfőbb riválisa visszalépett. Azt pedig maga a bizottsági alelnök árulta el korábban, hogy több évtizedes jó viszonyt ápol Soros Györggyel, akit egyébként a jelenlegi elnök is rendszeresen fogad hivatalában. Sokan ezért attól félnek, hogy egy baloldali győzelem esetén a bevándorlást pártoló erők túlsúlyba kerülnek az európai intézményekben.

Forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem