5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségMásolnák a magyar védőnői rendszert

Másolnák a magyar védőnői rendszert

2015 03 18 072717Különösen Kolumbia és India érdeklődik az idén 100 éves védőnői hálózat modelljének átvétele iránt.
Másolnák a magyar védőnői rendszert

Egy kapcsolati hálóba ágyazva kísérik végig a gyerekeket és a családot.

A modellt Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságpolitikai államtitkára ismertette szakemberek előtt Washingtonban, az ENSZ Nők Helyzetét Vizsgáló Bizottságának 59. ülésén megtartott magyar kísérőrendezvényen. A védőnői hálózat elismertsége kifejezetten jó az ENSZ berkein belül az államtitkár szerint.

Az 1915-ben indított kezdeményezéshez hasonlóak léteznek ugyan más országokban is, de egyik sem olyan összetett és sokrétű, mint a magyar.

– A várandósok gondozását szinte mindenhol a szülésznők végzik. Egyes országokban a szülésznők látják el az újszülöttek és családjuk gondozását, látogatását is, a csecsemők és a kisgyermekek esetében azonban már az alapellátók vagy az úgynevezett körzeti közösségi ápolók végeznek hasonló munkát. Vannak országok – mint Dánia –, amelyekben létezik ugyan hasonló védőnői hálózat, de ők csak a szociálisan hátrányos helyzetű családoknak segítenek, meghatározott ideig – válaszolta kérdésünkre Novák Katalin.

A minisztérium tájékoztatása szerint a hazai rendszer fontos értéke az, hogy az egészségügyi ellátás mellett szociális, oktatás-nevelési és közigazgatási ügyekben is segíti a családokat egy összehangoltan működő kapcsolati hálóban.

– A védőnői szolgálat mint intézmény mellett fontos maga a védőnő, aki az édesanyák és a családok mellett áll. Szerepe pótolhatatlan, mert olyan segítő és támogató, aki az első várandósság kezdetétől a legkisebb gyerek kiskamasz koráig végigkíséri a családokat – méltatta az államtitkár a védőnőket.

A gyermekvédelemben is kulcsszerepet játszó szakemberek sokat tettek a csecsemőhalálozás elleni sikeres védekezésben is, ennek köszönhetően
35 év alatt több mint 23 ezrelékről 6 ezrelék alá csök-kent hazánkban a csecsemő- halandóság.

A védőoltási rendszer működtetésének is kulcsszereplői a védőnők, nekik is köszönhető az oltások magas elfogadottsága, valamint a kiemelkedő átoltottsági arány. Ennek köszönhetően a körülöttünk komoly járványokat okozó gyermekbetegségek Magyarországon nem tudnak tombolni.

1915. június 13-án megalapították az Országos Stefánia Szövetséget.

A csecsemőhalandóság csökkentése mellett a tudatlanság és a babona elleni küzdelem szerepelt első programjukban.

Egy 1941-es határozat után a védőnők már óvodai és iskolai szolgálatot teljesítettek, szervezték a szegény betegek otthoni ápolását, a nemi bajok és a tbc terjedését próbálták akadályozni, és szociális munkát is végeztek.

A II. világháború után a védőnők az anyatejes táplálás fontosságát propagálták, és a kórházi kapcsolattartást is ellátták. A védőnői képzés 1975-ben főiskolai szintűvé vált.

Egy mai védőnő feladata a nővédelem, a várandós és gyermekágyas anyák gondozása, a gyermek gondozása születésétől tanköteles korának végéig, valamint a családgondozás.

Forrás: metropol; Kép: metropol;

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem