5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségMásodszor is legyőzte a rákot Balzsay Károly

Másodszor is legyőzte a rákot Balzsay Károly

Két kemoterápiás kezelés között is edzést tartott az egykori ökölvívó-versenyző, sőt még a sterilizált szobában is dolgozott az ökölvívó szövetség ügyein.

Másodszor is legyőzte a rákot Balzsay Károly. Az ökölvívók szövetségi kapitánya a 24.hu-nak mesélt azt elmúlt időszak megpróbáltatásairól.

Nem akartam nagydobra verni, mert igazából nem foglalkoztam azzal, hogy ez most örömhír vagy csak részsiker. Merthogy várni kell újabb 5 évet, amíg elkezdhetünk végleg örülni. A lényeg, úgy néz ki, egyre jobb állapotban vagyok, újra minden rendben. Ezúttal viszonylag időben elkaptuk, mégis durvább lett, mert másodszorra csontvelő-transzplantációt is kaptam. Ezen át kellett esni. Meg előtte a kemoterápiás kezeléseken is” – árulta el 2012-es WBA nagyközépsúlyú profi világbajnok ökölvívó.

Mint mondja, 5 éve kezdődött minden. „Folyamatos lázzal, rossz közérzettel küzdöttem, legyengültem, senki nem tudta, mi bajom. (…) Aztán végre kiderült a diagnózis: limfómám van, és áttétet állapítottak meg. Szerencsére ez, mármint a Hodgkin-kór, ami megtámadta a nyirokrendszeremet, jó eséllyel gyógyítható. Gyorsan kialakult a rutin: 6 kemoterápiás kezelést kaptam, kettő között pedig edzést tartottam, edzőtáborba, versenyekre utaztam a tanítványokkal.”

” alt=”” aria-hidden=”true” />

A vérképe stabilizálódásáig hetente jár ellenőrzésre Balzsay. „Az elmúlt hónap biztatóan alakult, de a gyógyszerről még nem álltunk le. (…) A kórházi kezelések alatt 7 kilót fogytam, de mára visszaszereztem a súlyomat” – mondta el az egykori versenyző, aki igyekszik pozitívan előretekinteni: „Úgy fogom fel az egészet, hogy a betegségem egy párhuzamos olimpiai ciklus, egy időben két olimpiai felkészülést nyomok.”

Kiemelt kép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt 

nlc

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem