13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMásfél millió euróért röpködhetsz a városban, motorral - videó

Másfél millió euróért röpködhetsz a városban, motorral – videó

Új repülő motort építenek városi közlekedésre

Egy technológiai startup cég bejelentette, hogy kétmillió dolláros anyagi forrást szerzett egy új repülő motorkerékpár prototípusának kifejlesztésére.

A terveket egy amerikai cég, a JetPack Aviation (JPA) hozta létre, a projektet pedig a Draper Associates, a Jaan Tallinn, az Y Combinator, a Catheis Ventures és más kockázati tőketársaságok beruházásai támogatják.

Az egyelőre „rekreációs gyorshajtónak” nevezett repülő motor végsebessége elérheti a 640 km/h-t, és akár 4600 méter magasra is emelkedhet – írja a Daily Mail.

A repülő motor kétféle változatban érkezhet

TechCrunch jelentése szerint manuális és önvezető funkciója is lesz, akár egy hagyományos parkolóhelyen is képes lesz a függőleges fel- és leszállásra, valamint az előzetes tervek alapján petróleummal, dízelolajjal vagy Jet A típusú üzemanyaggal üzemelhet. A JPA szerint a légi jármű a pilóta súlyától és magasságától függően 10–22 percig lesz képes a levegőben maradni.

Az amerikai tech cég azt állítja, hogy hosszú távú tervei vannak a rekreációs gyorshajtó két különálló modelljének előállítására, amelyek közül az egyik egy ultrakönnyű, kereskedelmi használatra szánt változat, míg a másik, kísérleti változat a katonai, kormányzati és kereskedelmi ügyfelek számára készített egyedi projektek alapján lesz elérhető.

A kereskedelmi használatra tervezett modell pilótaengedély nélkül is megvásárolható lesz, használatához a tulajdonosnak a JPA vagy egy hivatalos forgalmazó által biztosított képzési programot kell majd teljesítenie.

A könnyű változatot 19 literes üzemanyagtartállyal és 60 km/h végsebességgel tervezik piacra dobni, míg a kísérleti kategóriába eső járművet az ügyfelek egyedi igényeihez igazítják majd, végsebessége pedig elérheti a 640 km/h-t, ezért a vezetéséhez érvényes pilótaengedélyre lesz szükség.

Borsos áron, de elkerülhető lesz a városi forgalom

A JPA vezérigazgatója, David Mayman szerint az első körös, kétmillió dolláros befektetés fedezni tudja egy funkcionális prototípus megtervezésének és gyártásának teljes költségeit, amelyet az Egyesült Államok Szövetségi Repülési Igazgatóságának kísérleti repülőgépekre vonatkozó előírásai szerint gyártanak majd le.

A tervek márciusi nyilvánosságra hozatalakor, a JPA a repülő motorkerékpárok árát 380 ezer dollárra (115,3 millió forint) becsülte. Az előrendelési listára való felkerüléshez 10 ezer dolláros (hárommillió forint) előleg befizetése szükséges.

A JPA korábban két különböző jetpack prototípust fejlesztett ki. Ezek pilótával rendelkező, hátra szerelhető repülő szerkezetek, melyek célja orvosi ellátás és egyéb anyagok szállítása a különböző katonai egységekhez.

A Jetpack Aviation a gyorshajtóval megteremtette a jövőt. Már alig várom, hogy lássam, ez a technológia miként alakítja át a rettegett ingázást, nyaralási utazásokat és a mindennapi ügyek intézését” – mondta Jared Friedman, az Y Combinator egyik tulajdonosa, a projekt márciusi bejelentése után.

Futószalagon gyártják a repülő közlekedési eszközöket

A városi forgalom, valamint a repülőtéri várakozás okozta problémák innovatív megoldását több technológiai cég is megcélozta. Az tömegközlekedés áthidalására tervezett repülő taxik például már előrehaladott teszteken vesznek részt, és akár 2022-től forgalomba állhatnak.

Ezen a piacon két cég, a Lilium és a Volocopter versenyez az idővel. Előbbi ötüléses, teljesen elektromos, függőleges fel- és leszállásra képes lökhajtásos repülőgépet készít, ami a tervek szerint 2025-re lesz üzemképes, míg utóbbi egy két férőhelyes, 18 propellerrel ellátott önvezető légi jármű fejlesztésén dolgozik, melynek bevezetését két és négy éven belül várják Ázsiában.


Repülő közlekedési eszközök a közeli jövőben

A repülő autó sem tűnik már olyan távolinak. A pozsonyi székhelyű AeroMobil húsz év előkészítő munka után hat éve debütált első autó-repülőgép hibridjével, és a terveik szerint már három év múlva elkezdődhet a sorozatgyártás. Ezt a járművet a városok közti utazásra tervezték – ezzel megspórolva a repülőtérre való utazást és az ott eltöltött órákat –, a becsült 1,2–1,6 millió eurós vételára miatt azonban az átlagemberek számára aligha lesz megfizethető.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem