13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldMáris léptek az embercsempészek

Máris léptek az embercsempészek

forrás: M1/Híradó

A német Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung úgy tudja, a Görögországban rekedt migránsok számára új, Olaszországba vezető tengeri útvonalat alakítottak ki. ki. A bevándorlókat halászhajókon vagy kisebb kereskedelmi hajókon szállítanák. A lap szerint a közösségi oldalakon hirdetik az utakat, a migránsoknak, mint egy utazási irodánál, időpontot kell foglalniuk, az utak pedig a török Antalyából, a török-szír határ térségében fekvő Mersinből, vagy Athénból indulnak.

Fehér zsebkendőt lengetve tüntettek vasárnap a migránsok a görög-macedón határnál lévő Idomeniben. Ahogy eddig, most is a határok megnyitását követelték. A határok megölnek minket – ilyen és ehhez hasonló feliratokat aggattak a kerítésre. A tömeg egy része az őket visszatartó rendőrsorfalat is megpróbálta áttörni, sikertelenül. Idomeniben hónapok óta több ezer illegális bevándorló vesztegel.

Máris léptek az embercsempészek

A görög hatóságok pénteken felajánlották a táborban hetek óta embertelen körülmények között élő mintegy 12 ezer bevándorlónak, hogy jól felszerelt menekültszállásokra szállítják őket, a kiürítés azonban önkéntes alapon működik: vagyis csak azokat vihetik el, akik ebbe beleegyeznek.

A több ezer bevándorló közül viszont eddig alig hétszázan szálltak fel a buszokra. A tömeg nagy része még mindig várja, hogy megnyíljon a határ. Az unió és Törökország egy hete állapodott meg arról, hogy a március 20-a után Görögországba érkező illegális bevándorlókat visszafordítják egy-két héten belül, vagyis az Idomeniben veszteglőket ez a megállapodás nem érinti.

Az egyezmény óta folyamatosan csökken a görög szigetekre érkezők száma. A hivatalos adatok szerint szombaton egy nap alatt mindössze 78 menekült érkezett, a tömeges visszatoloncolás viszont a tervek szerint csak április 4-én indulhat, a szigorítás miatt így Pireuszban mostanra mintegy ötezer migráns torlódott fel. Közben Leszbosz szigetén napok óta aktivisták demonstrálnak, mert szerintük a hatóságok fogva tartják a görög szigeteken ragadt migránsokat.

Az unió és Törökország között született megállapodásra az embercsempészek is gyorsan reagáltak, a német Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung arról ír: a Görögországban rekedt migránsok számára új, Olaszországba vezető tengeri útvonalat alakítottak ki. A bevándorlókat halászhajókon vagy kisebb kereskedelmi hajókon szállítanák, azt viszont előre nem mondják meg nekik, hogy pontosan hová fognak megérkezni.

Az utasok ráadásul addig nem is mutatkozhatnak a fedélzeten, amíg a hajó el nem éri a nemzetközi vizeket, ez azonban szinte kivitelezhetetlen, mivel egy út alatt nagyjából kétszáz embert zsúfolnak össze. A lap szerint az embercsempészek a közösségi oldalakon hirdetik az utakat, a migránsoknak pedig, mint egy utazási irodánál, időpontot kell foglalniuk, az utak pedig a török Antalyából, a török-szír határ térségében fekvő Mersinből, vagy Athénból indulnak.

A német lap arról is ír, hogy az embercsempészek a görög-macedón határzár megkerülésétől is igyekeznek elrettenteni a migránsokat, mondván, hogy a balkáni útvonalak nagyon veszélyesek. A lap szerint a migránsok egyre kevésbé bíznak az embercsempészekben. A hivatalos adatok szerint viszont Ankara idén eddig csupán 673 migránst fogadott vissza, miközben Görögországban jelenleg nagyjából 50 ezer bevándorló lehet. A szakemberek továbbra is humanitárius katasztrófától tartanak.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work