7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekMáris lépett a járványhelyzet miatt az ELTE egyik kara

Máris lépett a járványhelyzet miatt az ELTE egyik kara

A dékán minden előadás, szeminárium jelenléti megtartását betiltotta a TTK-n; a járványhelyzet sokkal gyorsabban romlik, mint remélték.

„A még néhány nappal ezelőtt is érvényes helyzethez képest jelentősen megugrott annak a veszélye, hogy a jelenléti oktatás – még az eredetileg tervezett, korlátozott formában is – az egyetemen terjedő fertőzési láncokhoz vezet. Ez a kockázat elérte azt a szintet, amit nem tartunk elfogadhatónak, kollégáink és hallgatóink egészségének védelme érdekében” – olvasható a Kacskovics Imre dékán által aláírt, vasárnap este kiadott közleményben.

Azt írják az indoklásban, hogy elmúlt napok fertőzési hulláma nagyon magas arányban érinti az egyetemi hallgatók korosztályát, számos fertőzési góc egyetemi (nem ELTE!) szervezésű rendezvényhez, illetve jelentős részben fiatalok által látogatott szórakozóhelyekhez köthető”. Ezért az ELTE TTK dékáni vezetése úgy határozott, hogy

létszámtól függetlenül azonnali hatállyal megtiltja valamennyi előadás és szemináriumi gyakorlat jelenléti formában történő megtartását.

Az online nehezen kivitelezhető labor- és terepgyakorlatok egyelőre megtarthatók hagyományos formában, mert a ezeknél a tananyag elsajátításához különösen fontos a jelenléti oktatás.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner