7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőMédia és szórakozásMáris első az Irie Maffia

Máris első az Irie Maffia

iriemaffia

Megjelent az Irie Maffia tízéves jubileumi albuma, 10 címmel, és alig egy nap alatt máris az első helyen nyitott az iTuneson.

2015. április 30-án, csütörtökön élőben is bemutatta az Irie Maffia az új lemezanyagot a Budapest Parkban, és persze a régi jól ismert kedvencek sem maradtak ki a műsorból. Szűken vett stílusirányzata nincs az albumnak, a reggaetől a moombahtonon át rock, hiphop, minden akad a lemezen.
„A műfaja IRIE MAFFIA, ugyanis a négy énekes, a fúvósok, a rock gitárok és dob, valamint Gáspár produceri ízlése markánsan megjelennek minden számban” – mondja az albumról Élő Márton zenekarvezető.

Ez már csak azért is alakult így, hiszen a jubileumi lemez koncepciója az volt, hogy visszatekintsen a múltba is, és megmutassa, honnan indult és hova jutott az Irie Maffia a 10 év alatt. Horváth Gáspár billentyűs – producer szerint alapvetően a Nagyon Jó Lesz lemezzel rokon ez a kiadvány.

„Azok a zenék és stílusok, amelyek kb. két éve igazán haladónak voltak tekinthetőek, mára a popzenébe is beszivárogtak. Így pl. a moombahton és a trap műfaj ezen a lemezen is megtalálható, de ma ez már keveseknek okoz meglepetést.”

A lemezen 11 dal található, melyből a rajongók már négyet ismerhetnek is. Elsőként a Tisztelet című dal jelent meg még a tavalyi évben, melynek érdekessége, hogy a szövegét Kemon írta és a klipjét is ő forgatta szülőföldjén, Grenadán. Ez volt egyébként az első dal, melyben Kemon és Busa kapott fő szerepet, az új lemezen pedig a négy frontember egyenlően hallható.

„Fontos kiemelni, hogy minden MC kapott szóló dalt az új lemezen, egyedül Columbonak nincs ilyen száma, ő viszont több dal refrénjében van kiemelt helyen.” – mondja Gáspár.

Tavaly év végén jelent meg a Jump Up című dal, mely szintén megtalálható a lemezen, és amelyhez igen látványos klip készült Miki357 rendezésében. Az idei évben pedig két új Irie dalt hallhattunk már. A Johnny No Walker című, a gyökerekhez visszanyúló reggae dalt a soundcloud-on mutatta meg a zenekar a rajongóknak, az Easy As One, Two Three című felvételt nyárra viszont már az egész ország, és talán még határainkon kívül is sokan kívülről fogják fújni, a dal ugyanis a Sziget Fesztivál idei himnusza.

Sena nem is tud kiemelni kedvenc dalt a lemezről, szerinte az erőssége, hogy most mindenki bele adott szívet, lelket, erőt.
„Imádom mindet. Tényleg! Mindegyik más, mindegyik dal egyedi és erős!” –örül Sena.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem