Márciusi ifjak életrajza

Az 1848-as forradalom közvetlen előkészítésében, valamint a 15-i eseményekben részt vett, harminc évnél fiatalabb személyek. Márciusi ifjaknak az irodalomtörténet a radikális forradalmi szellem irodalmi képviselőit nevezi, Petőfi baráti körét, a magyar vidék céljaikkal rokonszenvező irodalmárait, a márciusi forradalom ifjú szónokait, a Márciusi Klub, majd az Egyenlőségi Társulat fiatal tagjait, a Marczius Tizenötödike és más radikális lapok politizáló írógárdáját.

A márciusi ifjak nevei és életkoruk a forradalom idején

– Ágai Adolf (12 éves);
– Bozzai Pál (19 éves);
– Bulyovszky Gyula (21 éves);
– Degré Alajos (28 éves);
– Emődy Dániel (29 éves);
– Farkas Lujza (Szathmáryné) (30 éves);
– Gaal Ernő (?);
– Hamary Dániel (22 éves);
– Hatala Péter (16 éves);
– Hermann Rosenfeld (?);
– Irányi Dániel (26 éves);
– Irinyi József (26 éves);
– Jókai Mór (23 éves);
– Kléh István (23 éves);
– Koplánszki Károly (18 éves);
– Korányi Frigyes (19 éves);
– Lehotzky Pál (27 éves);
* Nyáry Albert (20 éves);
– Oroszhegyi (Szabó) Józsa (26 éves);
– Pálffy Albert (28 éves);
– Petőfi Sándor (25 éves);
– Sebő Antal (18 éves);
– Sükei Károly (24 éves);
– Szathmáry Pál (?);
– Szegfi Mór (23 éves);
– Szikra Ferenc (?);
– Telepy Károly (19 éves)
– Vajda János (21 éves);
– Vasvári Pál (22 éves);
– Vidats János (22 éves);

Nyáry Albert (történész)

Nyáregyházi báró Nyáry Albert (Bagonya, 1828. január 3. v. június 30.[1] – Budapest, 1886. január 1.) történész, levéltáros, heraldikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A középkori Magyarország történetére, művelődési viszonyaira vonatkozó levéltári források felkutatása és közreadása terén végzett tevékenysége mellett címertani munkássága is jelentős.

Nyáry Antal (1803–1877) jogász, politikus fia, Nyáry Jenő (1836–1914) régész bátyja, Nyáry Albert (1871–1933) festőművész, történész nagybátyja.

Életútja

1844-től Horvát István tanítványaként történeti, majd 1845-től 1848-ig jogi tanulmányokat folytatott a Pesti Egyetemen. Egyetemi évei alatt a Fiatal Magyarország reformgondolkodású köréhez tartozott, majd az 1848-as forradalom kitörésekor csatlakozott a márciusi ifjakhoz, közreműködött a 12 pont kidolgozásában. A Sándor-féle gyalogezred honvédjaként részt vett a szabadságharc téli hadjáratának délvidéki harcaiban, 1848 novembere után hadnagyi rangban. 1849 januárjában a császáriak fogságába esett, de hamarosan kiszabadult. Májustól Debrecenben szolgált, rövid ideig főhadnagyi rangban mint Kossuth Lajos hadsegédje.

A világosi fegyverletételt követően üldöztetésnek volt kitéve, így idővel Itáliába emigrált. Előbb Giuseppe Garibaldi testőrségének tagjaként a szicíliai és nápolyi hadjáratokban harcolt, majd 1859-ben a Magyar Légió századosaként részt vett a szárd–francia–osztrák háborúban. 1860 után – a magát az Árpád-háztól származtató – Crony-Chanel herceg mellett vállalt titkári állást, szabadidejét pedig levéltári kutatásoknak szentelte. A kiegyezés évében, 1867-ben hazatért Magyarországra, és történeti-címertani kutatásokkal foglalkozott.

Munkássága

Főként történeti segédtudományokkal, levéltári kutatásokkal és címertannal foglalkozott. Az itáliai emigráció éveiben, 1860 után kiterjedt levéltári kutatásokat végzett, elsősorban Modenában és Torinóban. Ennek során számottevő anyagot gyűjtött össze a középkori Magyarország történetére, diplomáciatörténetére és művelődésére vonatkozóan. Ezek egy részét még Itáliában közreadta, de jelentős forráskiadványokat rendezett sajtó alá hazatértét követően is. A modenai Hippolit-kódexek – Esztei Ipoly esztergomi érsek Mátyás korabeli számadáskönyvei – alapján áttekintette a 15–16. századi Magyar Királyság reneszánsz műveltségi viszonyait, akadémiai székfoglalóját is A modenai Hyppolit-kódexek témakörében tartotta meg 1873-ban. Jelentős eredményeket ért el a címertan területén is, nevéhez fűződik az első magyar nyelvű heraldikai alapvetés megírása (megjelenését már nem érhette meg).

Forráskiadványai mellett rendszeresen publikált a Századok és a Turul című folyóiratokban. 1876-tól 1879-ig Henszlmann Imrével az Archaeologiai Értesítő, 1883-tól haláláig pedig Fejérpataky Lászlóval a Turul című folyóirat társszerkesztője volt.

Műgyűjtőként rendkívül értékes porcelángyűjteményre tett szert, amelyben holicsi, tatai, kolozsvári, batizi, de sèvres-i, meisseni és altwien-darabok is megtalálhatóak voltak.

Társasági tagságai és elismerései

1872-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, részt vett az archeológiai és a történettudományi bizottságok munkájában. 1867 után alapító tagként a Magyar Történelmi Társulat választmányi tagja volt, 1883-ban közreműködött a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság megalakításában, s választmányának tagja lett. 1878 után az Országos Régészeti és Embertani Társulat III. osztályának elnöki tisztét töltötte be, valamint tiszteletbeli tagja volt a Békésvármegyei Régészeti és Mívelődéstörténelmi Társulatnak.

Emellett 1865-től tagja volt a Milánói Tudományos és Irodalmi Akadémiának és az Olasz Heraldikai Társaságnak (Società Italiana di studi araldici), 1866-tól a Francia Címertani és Pecséttani Társaságnak (Société française d’héraldique et de sigillographie), 1868-tól pedig a Modenai Régészeti Társulatnak (Società archeologica modenese).

Az 1848–1849-es szabadságharc során tanúsított katonai érdemeiért 1849-ben Honvéd Emlékéremmel tüntették ki. Az olasz Szent Móric és Lázár lovagrend tagja volt.

Főbb művei

– A magyar forradalom napjai I–II. Pest. 1848.
– Árpádok jogai. Torino. 1862.
– Posthumus István és az estei örökség. Modena. 1863.
– La questione Arpad-Estense: Studio storico-araldico. Torino. 1865.
– Una questione araldica. Torino. 1866.
– Diplomatiai emlékek Mátyás király korából 1458–1490 I–VI. Szerk. Nagy Iván, Nyáry Albert. Budapest. 1875–1878.
– A heraldika vezérfonala. Budapest. 1886.

Forrás: Wikipedia