Image default
1848-49

Márciusi ifjak I. rész

Talpra magyar Thorma

Márciusi ifjak

Az 1848-as forradalom közvetlen előkészítésében, valamint a 15-i eseményekben részt vett, harminc évnél fiatalabb személyek. Márciusi ifjaknak az irodalomtörténet a radikális forradalmi szellem irodalmi képviselőit nevezi, Petőfi baráti körét, a magyar vidék céljaikkal rokonszenvező irodalmárait, a márciusi forradalom ifjú szónokait, a Márciusi Klub, majd az Egyenlőségi Társulat fiatal tagjait, a Marczius Tizenötödike és más radikális lapok politizáló írógárdáját.

A márciusi ifjak nevei és életkoruk a forradalom idején

– Ágai Adolf (12 éves);
– Bozzai Pál (19 éves);
– Bulyovszky Gyula (21 éves);
– Degré Alajos (28 éves);
– Emődy Dániel (29 éves);
– Farkas Lujza (Szathmáryné) (30 éves);
– Gaal Ernő (?);
– Hamary Dániel (22 éves);
– Hatala Péter (16 éves);
– Hermann Rosenfeld (?);
– Irányi Dániel (26 éves);
– Irinyi József (26 éves);
– Jókai Mór (23 éves);
– Kléh István (23 éves);
– Koplánszki Károly (18 éves);
– Korányi Frigyes (19 éves);
– Lehotzky Pál (27 éves);
– Nyáry Albert (20 éves);
– Oroszhegyi (Szabó) Józsa (26 éves);
– Pálffy Albert (28 éves);
– Petőfi Sándor (25 éves);
– Sebő Antal (18 éves);
– Sükei Károly (24 éves);
– Szathmáry Pál (?);
– Szegfi Mór (23 éves);
– Szikra Ferenc (?);
– Telepy Károly (19 éves)
– Vajda János (21 éves);
– Vasvári Pál (22 éves);
– Vidats János (22 éves);

A mek.oszk.hu-tól

A csoport kialakulása

A márciusi ifjúság kisebb baráti csoportok összetalálkozásából szerveződött történelmi hatású táborrá.

Az egyik góc a Tizek Társasága, melyhez még Petőfi néhány közeli barátját, Várady Antalt (1818–1885), Kolmár Józsefet (1820–1917), Lauka Gusztávot (1820–1902), Dobsa Lajost (1824–1902) – és persze Aranyt – sorolhatjuk. Gyülekező helyük a Pillwax, de sűrűn megfordultak Csengery Antalnál, a Pesti Hirlap szerkesztőségében is, ahol Irinyi József (1822–1859) a külpolitikai, Pákh Albert (1823–1867) az újdonságrovat vezetője, Emődy Dániel (1819–1891) pedig a megyegyűlési tudósításokat írja. Itt vetett véget életének a Petőfitől, Aranytól, Vasváritól, Jókaitól elsiratott Czakó Zsigmond. 1847-ben Pákhtól Pálffy Albert (1820–1897) veszi át az újdonságrovatot, és a Pesti Hirlap dolgozótársa Irányi Dániel (1822–1892) is.

Egy másik góc Erdélyben alakult ki, még a Tizek Társasága előtt, Szentiváni Mihály és Kriza János körül; fiatal költőkből, literátorokból, mint a Kőváry testvérek (Józsa, 1817–1875; László, 1819–1907), Medgyes Lajos (1817–1894), Mentovich Ferenc (1819–1879), Jakab Elek (1820–1897), Urházy György (1823–1873). Szentiváni korai halála után e csoport hamarosan keresi és meg is találja a kapcsolatot Petőfivel: Medgyes Lajos 1846-ban az Életképek hasábjain Petőfit mint a fiatal irodalom vezérét köszönti; Petőfi elfogadja a baráti jobbot, erdélyi utazásakor többükkel megismerkedik, s verseket ad Urházy Unió című zsebkönyvébe. Időközben egy második, még fiatalabb erdélyi írói kör is felnövekedik: Gyulai Pál (1826–1909), Szilágyi Sándor (1827–1899), Szász Károly (1829–1905) és Sükei Károly (1827– 1854).

Amikor Sükei Pestre kerül, Vasvárival köt barátságot, aki az egyetemi hallgatók “Pesti Magyar Társaság”, “Egyetemi Magyar Társulat”, “Irodalmi Kör” neveken működő politikai tanulókörének lelke. Oroszhegyi Józsa (1822–1870), Királyi Pál (1818 –1892), Mészáros Károly (1821–1890), Nyári Albert (1828–1886), Elefánty Ferenc (?–?), Gajzágó Salamon (1830–1898) e csoport nevezetesebb tagjai; közéjük tartozik Korányi Frigyes (1828–1913), a későbbi orvosprofesszor, aki értékes emlékiratot készített e hőskorról, és Szikra Ferenc, akinek egyetlen irodalmi működése az, hogy a Nemzeti dal első szavát majd ő javasolja Petőfinek. Királyi Pál és Oroszhegyi Józsa ekkor a Jelenkor és a Társalkodó szerkesztői, ők adnak helyet Vasvári, a Birányi testvérpár (István, 1815 körül–1856; Ákos, 1816–1855) és Mészáros Károly írásainak. Ezt a kört jó ideig meg aligha fűzi kapcsolat Petőfiékhez; Oroszhegyi Józsa például a Jelenkorban egy kicsit megleckézteti Petőfit, amikor Zöld Marciját a színház visszautasította.

{693.} Egyelőre csupán az Életképek hasábjain találkoznak az eddig felsorolt írók; ők azok a “legjobb fejek”, akiket Petőfi említ. Az Életképeknél 1847 nyarától Jókai mellett Sükeinek van fontos szerepe: ő irányítja a kritikai rovatot. Ugyanezek a fiatalok töltik meg munkáikkal jórészt a Hazánkat is; Petőfinek huszonhat verse és Uti levelei jelennek meg itt, a “Pesti levelek” című rovatot egy ideig Irinyi írja, és számos közlemény érkezik az erdélyiektől (Kőváry László, Gyulai Pál, Szilágyi Sándor írásai). A helybeli győri ifjúság politikai vezetője Lukács Sándor (1822–1854); irodalmi működése csekély, később mint népképviselő és hadfelszerelési kormánybiztos végez kiváló munkát.

1847 novemberében megnyílik az utolsó rendi országgyűlés; az ifjak egy része Pozsonyba sereglik, és szokás szerint megalakítja a jurátusok önművelő körét, melyben Székely József (1825–1895), Berecz Károly (1821–1891), Szarvady Frigyes (1822–1882) és Lévay József (1825–1918) hallat a legtöbbet magáról; Golub Vilmos (1821–?), Funták Sándor (?–?) – Vasvári körének tagjai – és mások a pesti lapoknak küldik tudósításaikat.

Ekkor a pesti ifjúság elérkezettnek látta az időt a politikai fellépésre. Vasváriéké a kezdeményezés; mint Nyári Albert írja: “Az elfojtott szellemet kifejtendők 1847-ik év december 6. többen a helybeli ifjúság közül összeálltak, hogy egy társulatot állítsanak fel.” E kör, melynek tagjai jórészt Vasvári egyetemi barátai lehettek, hetenként kétszer tartott megbeszélést a Jelenkor szerkesztőségében, “nyílt ajtók mellett”, “korszerű politikai kérdések körül”. Az érdeklődők száma egyre nőtt, “és ekkor az ifjúság egy oly merész léptére tökélte magát, mely még eddig a fővárosban hallatlan volt”: a Pillwaxba tette át összejövetelei helyét. Alkalmasint ekkor és itt jött létre együttműködés – állítólag Irányi közvetítésével – Vasváriék, Oroszhegyiék és a Pillwax írói, Petőfiék között (akikhez akkor már Vajda János is csatlakozott), és joggal írja Nyári Albert: “Ez fontos lépés volt; a forradalomnak első lépése.” Nemsokára elhatározták, hogy az országgyűlési ifjakkal is kapcsolatot teremtenek: 1848. március 5-én levelet írtak Pozsonyba: “Értesítsük egymást viszonosan hazánk legújabb mozgalmairól, organizáljuk az egymástól távol eső ifjúság szent akaratát …” A pozsonyiak a “Pesti Ifjúság” aláírású levelet nem kapták meg, mégis ez időponttól számíthatjuk a márciusi ifjúság – laza – szervezeti formájának kialakulását. Vasvári, talán már ekkor, debreceni és kassai diákokkal is érintkezésbe lépett; az egri jogászság vezetőivel (Tóth István, Békey István) előbb is kapcsolatban állott.

Március 15-én a pesti (tőle függetlenül a pozsonyi és a győri) radikális ifjúság a történelem színpadára lépett. A szabad sajtó új kezeket kívánt, s mind többen vették ki részüket a forradalmi publicisztika munkájából, hírlapi cikkekkel, mint Csernátoni Lajos (1823–1901), Bulyovszky Gyula (1827– 1883), Nyiri Józsa (? –?), Herczeg Viktor (? –1849), Ábrányi Emil (1820– 1850), Remellay Gusztáv (1819–1866), Szegfi Mór (1825–1896), Pap Gábor (1827–1895), Magos Ernő (? –1855), Bogdán Lajos (? –?), Ocsvai Ferenc (1819–1887), Dózsa Dániel (1821–1889) stb., vagy röpirataikkal, mint Kléh István (1825–1913), Kornis Károly (1822–1863), Hatvani Imre (? – 1856), Töltényi Miklós (? –? ), Greguss Ágost (1825–1882) és mások, hogy így végül teljessé váljék a márciusi fiatalság írói tábora.

A márciusi ifjak irodalmi és politikai működésében három szakaszt látunk: 1841 körül tünedeznek föl írásaikkal, még nem mint csoport, ez még csak a {694.} későbbi forradalmi szerepre való egyéni felkészülésük ideje; 1846-tól számíthatjuk csoportosulásuk kezdeteit; 1848-ban szerepelnek többé-kevésbé szervezetten. 1849 után márciusi ifjúságról mint írói, politikai körről természetesen többé már nem beszélhetünk. A legnagyobbak – Petőfi, Jókai, Arany, Vajda János, Pálffy Albert, Pákh Albert – külön fejezetet vagy lapokat vívtak ki maguknak az irodalomtörténetben, mely újabban a politikai írókat is, mint Vasvári és Irinyi József, kezdi figyelemben részesíteni, de ha nem törekszünk a csoport kisebb tagjainak megismerésére, e nagyok munkásságát sem érthetjük meg igazán. Mivel a márciusi ifjakat nem annyira irodalmi ízlésük, mint inkább politikai nézeteik azonossága vagy hasonlósága köti össze, a vizsgálatnak nem annyira szépírói alkotásaikra, mint inkább politikai műveikre kell irányulnia.

Származásuk, társadalmi helyzetük, neveltetésük

Legtöbbjük a társadalom alacsonyabb rétegeiből érkezett. Bulyovszky, Irinyi, Kolmár, Oroszhegyi, Vas Gereben gazdatiszt gyermeke, Pákh, Sükei, Vasvári apja lelkész, Laukáé mérnök, Emődyé tanár, Bérczy Károlyé orvos, a Birányi testvéreké, Kornis Károlyé, Remellay Gusztávé kishivatalnok, Kerényié vaskereskedő, Vajda János erdészlakban nevelkedett, Irányi Dániel, Nyiri Józsa és Magos Ernő polgári származását már eredeti idegen nevük (Halbschuh, Kandel, Grosz) elárulja; a birtokos nemességhez alig néhányan tartoztak (Berecz, Dobsa, Várady Antal), kastélyban csak Ábrányi Emil született, és Nyári Albert volt az egyetlen báró köztük. Legtöbbjükéhez képest Petőfi családja, míg tönkre nem ment, jómódúnak mondható; paraszti származék csupán Arany és Tompa.

Sokan már tanulmányaikat is nehezen végezhették el, esetleg csak papi szemináriumokban (Birányi Ákos, Oroszhegyi, Pálffy), nevelősködniök kellett (Emődy, Kolmár, Kornis, Szegfi, Vasvári), néhányan ideig-óráig a kalandos színészet csábításának engedtek (Petőfi, Arany, Vajda, Várady, Dobsa). A legtöbb végül is a jurátusok, majd a tengő-lengő ügyvédek számát növelte (jólmenő irodája csak Várady Antalnak volt), vagyis azt az értelmiségi réteget, mely az ország kenyéradó lehetőségeihez képest aránytalanul népes volt, és – mint már a kortársak megjegyezték – létbizonytalanságánál fogva hajlott minden változtatásra. Ennek a fiatalságnak a köréből kerültek ki hazánkban az első szellemi proletárok, akik tollukból próbáltak megélni, s még csak az Akadémia hitbizományaiba sem ülhettek be, mint a főfoglalkozású irodalmi pályán elődeik, Vörösmartyék. Anyagi támasz híján nemegyszer meggyőződésükkel, hajlamaikkal ellentétes politikai jellemű lapokhoz kényszerültek, vagy maguk csapódtak reakciós elemekhez. A leendő márciusi hősök közül több a Gyüldében kezdte pályafutását, Mészáros Károly meg éppen vezető szerepet vitt benne, sőt még Oroszhegyi Józsa is (noha Vasvári följegyzése szerint már a forradalom előtt republikánus volt) a Gyülde mellett nyilatkozott 1846-ban, Vasvári pedig sűrűn kereste fel írásaival a Honderűt; végigjárták a nincstelen értelmiségi kiszolgáltatott helyzetének egész kálváriáját, de aztán, épp ezért, ők voltak azok, aki 1848-ban a legnagyobb megértést mutatták a kétkezi proletárság ügye iránt (Vasvári, Birányi Ákos, Mészáros {695.} Károly). A márciusi ifjak politikai fejlődését illetően óvakodnunk kell minden romantikus és merev elképzeléstől.

A nemzedék tanítói a legjobbak voltak; olyan professzorokat hallgathattak, mint Péczeli József (Debrecen), Szász Károly, a költő apja (Nagyenyed), Csengery József (Sárospatak), Tarczy Lajos (Pápa), és tanította őket a reformkor nagyszerű publicisztikai irodalma és költészete, a Pesti Hirlap és az Athenaeum, Vörösmarty, akinek verseit az önképzőkörökben szavalták, s füzeteikbe másolgatták, és legfőképpen Kölcsey, jellemének példájával, a Parainesis szellemével, melynek címzettje, Kölcsey Kálmán, maga is a márciusiak köréhez tartozott. Nevelőjük volt a haladó francia literatúra, különösen a történetírók (Michelet, Lamartine) s a korai szocialisták (Lamennais, Louis Blanc, Cabet). “Ha a világirodalom végetlen tengerén az irányadó főhajó vitorláját meg akarjátok tekinteni – írta Vasvári – Franciaországon állapodjék szemetek, mert ez most, mint Hugo Viktor éneklé, a szabad eszmék egyedüli menedékhazája.” “Mindnyájan franciák voltunk” – emlékezett vissza a maga és fiatal barátai francia-rajongására Jókai, egy kicsit túlozva, hisz Vasvári irataiban Feuerbach nevével is találkozunk, Greguss Ágost írásain a német “igazi szocializmus” (Karl Grün), Sükeinél Moses Hess hatását mutatták ki, Magos Ernő Herwegh verseit fordította (Költeményei egy elevennek, 1848; Táncsics adta ki), és bár valószínűleg nemigen törték magukat Hegel munkáinak olvasásával, valamit mindegyikük hallott róla, és szerettek hivatkozni a “világszellem”-re.

Pályafutásuk többnyire valamelyik önképzőkörből indult el; ezekben alakultak ki legelőbb azok a baráti kapcsolatok, amelyek keresztül-kasul átszőtték a márciusi ifjak táborát, olyannyira, hogy az valójában mint e baráti körök összege, majd történelmi hatványa jelenik meg előttünk. A pápai Képzőtársaság Petőfi és Jókai nevével dicsekedhetett; az eperjesi Irányi Dánielt, Lisznyai Kálmánt, Kerényi Frigyest, Greguss Ágostot nevelte föl (hogy csak a fiatalabbakat említsük); a nagyenyedi Sükeit, a debreceni Dobsa Lajost, Kolmárt, Székely Józsefet, s elgondolkoztató, hogy innét került ki a centralista Pesti Hirlap három munkatársa, Csengery, Irinyi és Emődy; Győrben Vas Gereben szervezett önképzőkört.

A társaságok leveleztek egymással, kéziratos lapokat, nyomtatott zsebkönyveket adtak ki, és idejekorán készülődtek közéleti szerepükre, a szónoklást, az egyesületi ügyrendet gyakorolták, s amikor – nem sok idő múlva – az ifjak közül számosan a Nemzeti Kör tagjai lettek (Irinyi, Pákh, Pálffy, Bogdán Lajos, Várady Antal, Petőfi stb.), könnyűszerrel alkalmazkodtak szervezeti formáihoz.

Munkásságuk 1848-ig

A közéletbe leginkább az irodalom kapuján lehetett belépni, ezért szinte valamennyien versekkel próbálkoztak, bár legtöbbjük sosem emelkedett az önképzőköri színvonal fölé (Herczeg Viktor: Vers és próza, Népdalok, 1846; Ábrányi Emil: Alföldi lapok, 1848). Emellett robotoltak az újságírás taposómalmában, esetleg névtelenül, mint Kléh István; színházi csevegésekkel, báli tudósításokkal látták el a divatlapokat, mint Bulyovszky; népszerűnek szánt könyveket kompiláltak megélhetésük végett, mint a Birányi testvérek (Világ-{696.} történeti elbeszélések, A természetet magyarázó atya, 1846). A kiválóbbak, a negyvenes évek sűrű közéleti levegőjében, korán értek, és nagyon fiatalon terjedelmes és maradandó politikai munkákat tettek közzé. Irínyi már huszonkétéves korára elkészült főművével (Német-, franczia- és angolországi uti jegyzetek); Kőváry László 1842-ben kiadta Székelyhonról című könyvét; Királyi Pál 1845-ben második díjat nyert Batthyány Kázmér pályázatán (Robot és dézma) Pákh és Pálffy Albert szikrázó szellemmel töltötte meg a Pesti Hirlap újdonságrovatát; Berecz Károly úti tárcái az Életképekben, ha nem vetekszenek is Petőfi hasonló írásaival, hatásosan ostorozták a “nemzeti bűnöket”; 1847-ben, a Kisfaludy Társaság pályázatára Vasvári benyújtotta Zrínyi Miklós a költő című tanulmányát s közben már dolgozott Történeti névtárán, mely 1848-ban került ki a nyomdából.

Az irodalom hivatásáról vallott felfogásukat a reformkor nagyjaitól örökölték (Eötvös: “Kit nem hevít korának érzeménye, | Szakítsa ketté lantja húrjait”), de az irányköltészet elvét ők hirdették meg először. Vasvári így töprengett jegyzőfüzete előtt: “Az irodalom önmagáérti cél? Ez hát a levegőben is elélhet, s ha teste van is, legfeljebb oly kígyó, mely önmagába kunkorodik vissza, száját farkával tömi be, s így a világnak se nem használ, se nem árt. Önmagával beelégszik. Szerintem az irodalom az élet vezérfáklyája …” Amikor Jókai átvette az Életképek szerkesztését, programcikkében leszögezte: “Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni … az igazság eszméinek tetsző alakot adni … Őrt állni az emberiség örök jogai felett, felrázni az alvó erőt gyáva tespedéséből, fogyasztani a szűkkeblűség birodalmát, s mi legfőbb; tudni szólani és tenni a jó ügyért … Ezért nem értünk egyet azon irodalmi töredékkel, mely … ily elveket mondat ki: A költészet maga magának cél, a költészetnek ne legyen iránya.” Az elkötelezettség tartalmát Sükei határozta meg: “Irányunk központja a népszellem.”

“Szólani és tenni.” Eltelve tettvággyal, rajongtak korukért, mert abban a cselekvés pályaterét s a fejlődés biztató távlatait pillantották meg. Nem kértek a váromladékok múltján borongó romantikából, mert romantikusabbnak találták a maguk mindent ígérő korát. “Nagyszerű idők elébe megyünk” – írta 1841-ben Kőváry László; Berecz Károly versben dicsőítette a 19. századot, Sükei büszkén vallotta: “Mi a legújabb jelenkor gyermekei vagyunk … Szeretjük pedig a jelenkort rontva teremtő irányú romantikájával …” Lelkesedésük okát a legvilágosabban Irinyi fejtette ki Visegrád című cikkében: “Szeretem századunkat …, mivel az osztályfalakat óriási erővel döngeti, az összes emberiséget nagyban és komolyan vezeti az egyenlőség felé; a gépekkel teljesen a szellem urasága alá helyezi az anyagot …” Ujjongva köszöntötték a technika vívmányait: a váci vasút megnyitását Petőfi verssel, Irinyi pompás cikkel; ugyancsak Irinyi “a mesés hajdankor minden magasztalt óriási művei”-nél nagyobb alkotásnak mondta a londoni Temze-alagutat; Vasvári oly korról ábrándozott, “melyben a ló s tehervonó marhák állatgyűjteményekben, ritkaságokul fognak mutattatni” (mint Madách falanszterében); “mert … minden terhes munkát gép pótoland”. Ujjongva ünnepelték a “szabadszelleműség” hódításait s a korszellemet, mely “az észt, a filozófiát a gyakorlati, politikai élet által elterjeszti a kunyhókig”.

A korszellem szót Kossuthtól tanulták a márciusi ifjak, de új tartalommal töltötték meg. “A korszellem haladásának semmi emberi önkény nem képes {697.} gátat vetni – írta Kőváry László kevéssel a forradalom előtt, A polgárosodás hatalma című cikkében. – S mit tanít a korszellem minekünk? Az egyenlőséget.” A polgári reformokért, a jobbágyfelszabadításért az idősebbek, Széchenyi, Wesselényi, Kossuth nemzedéke, mindenekelőtt gyakorlati megfontolásból, a gazdasági pangás sürgető követelésére kezdtek harcot, nemes szándékaik rugója végső soron az volt, hogy a feudális akadályok eltakarításával a maguk birtokait kívánták virágzóvá és versenyképessé tenni, s ez igyekezetük közben munkálták ki liberális elveiket és a jelszót, mely Kölcsey megfogalmazásában így hangzott: “Szabadság és tulajdon.” A márciusi ifjak mögött nem állott birtok, ezért az ő gondolatmenetük más utat követett, a fordítottját elődeikének: ők az egyenlőség elvéből indultak ki, s jutottak el a korszerű tennivalók vállalásáig. Az egyenlőség eszméje, melyen maguk is csak szabad birtokolhatást és törvény előtti egyenlőséget értettek, általuk, az ő írásaikkal vonult be mint magánvaló jó a magyar köztudatba. “Csak egy pártot ismerek: az igazságét” – olvassuk Vasvári kézirataiban; Kossuth inkább az exigenciákról szokott beszélni. Vasváriék idealizmusa (“eszmékből szülemlenek a tények”) tisztábban és merészebben rajzolta ki az elveket; Kossuth több gyakorlati eredményt ért el; bizonyos, hogy az országnak mindkét félre szüksége volt, és győzelmeit – 48-ban – akkor aratta, amikor Kossuth és az ifjúság szerencsésen együttműködött.

A márciusi fiatalok kötelezőnek ismerték el az igazság és a korszellem parancsát, s ezért mindenáron és minden áldozat árán törekedtek megvalósítására. “Csak a demokrácia üdvezíthet a földön” – írta Kőváry László, s e meggyőződésből önként adódott a következtetés: ha másként nem lehet, forradalommal kell kivívni! “Hasonlítom a népszabadságot a citromfához, melyet koronként vérrel kell öntözni, hogy termékenységének újabb lökést adjunk.” (Kőváry) A francia forradalom históriája nemcsak Petőfinek volt “reggeli és estéli imádsága”, hanem egész nemzedékének: vállalt jövőjüket faggatták lapjain. “A Girondisták története a legkedvesebb olvasmány” – sietett Pálffy Albert felhívni a figyelmet Lamartine alighogy megjelent művére; Irinyi himnikus prózában dicsőítette Párizs forradalmi köveit, a Carrousel teret; Vasvári, kiadatlan sorainak tanúsága szerint, már a forradalom előtt Marat szerepébe képzelte magát.

A nemzeti eszme kezdettől fogva áthatotta őket, még amikor diákfővel a reformkor hazafias balladáit és szózatait deklamálták, 1847-ben pedig Sükei így írt: “E szó: nemzeti, a szanszkrit nyelv azon szavaihoz hasonló, melyekben egész filozófiai rendszerek rejlenek. E szó: nemzeti, magában foglalja történeti fejlődésünk egész filozófiáját.” A kozmopolita – írta Vasvári – “azért vallja magát az emberiség apostolának, a nagyvilág polgárának, hogy körülötte levő szegény honfitársaival ne kelljen jót tennie”, de “aki honáért tesz, az tesz az egész emberiségért”.

A reformkor nacionalizmusa, noha nem volt eleve ellensége a nemzetiségeknek, hisz csatáit a bécsi elnyomás és a vele járó német behatás ellen vívta, s előbb csak az elfajult magyar elemet igyekezett nemzetivé formálni, hamarosan a megmagyarosodás követelményét állította fel az idegen ajkú lakossággal szemben, hiába óvott a túlzásoktól Széchenyi. A márciusi fiatalok (és Táncsics) e téren is érvényesítették radikalizmusukat, és a fegyveres harcok hevében olykor türelmetlenebbek voltak a nemesi pártnál, mégis közülük álltak elő {698.} azok, akik a legtöbb együttérzést tanúsították a nemzetiségek szociális helyzete iránt. A szlováklakta Felvidék nyomoráról Irányi Dániel cikket, Petőfi verset írt, Jakab Elek és Oroszhegyi Józsa az erdélyi románok ínségére figyelmeztetett, Szegfi Mór részvéttel rajzolta meg egy életképben a Pestre vetődött szlovák építőmunkások alakját. A forradalomtól olyan világot reméltek, melyben Vasvári szavai szerint: “A nemzetek nem fogják egymást üldözni. A testvérszeretet szellemláncai fogják egybecsatolni az emberiséget.”

Szerepük a forradalmi sajtóban

A márciusi ifjak radikális ideológiája 1846–47-re (Irinyié már előbb) kialakult, terjedését azonban akadályozta a cenzúra. Irinyi úti könyve csak külföldön jelenhetett meg, éppúgy, mint a Népügy című röpirat (1847), Bloch (Ballagi) Mór radikális szellemű füzete; Lauka művét (A XIX. század elvei) elkobozták, nem is maradt ránk; Petőfinek több verse, Kővárynak cikke hevert kiadatlanul; Vasvári csak jegyzőfüzetének vallhatta meg legnagyszerűbb gondolatait. Bizonyára nemcsak Petőfi, hanem valamennyi márciusi ifjú a sajtó felszabadítását tartotta a legsürgősebb célnak, a forradalom logikai első lépésének, s Irinyi ki is jelentette az Ellenőrben, (mely persze szintén külfölföldi nyomtatvány volt): “A kormány nem akar sajtószabadságot? A magyar nyelvet sem akarta; s valamint kivívtuk a közvélemény által ezt, ki fogjuk vívni kétségtelenül nemsokára azt is.” A cenzúra eltörlése a 12 pont követeléseinek élére került, s az ifjak és a nép erejének hatalmával “tettleg” foganatosíttatott.

A márciusi ifjúság előtt feltárult az út, hogy megteremtse legnagyobb művét, a forradalmi sajtót.

Pálffy Albert páratlan gyorsasággal megszervezte a Marczius Tizenötödikét: első száma március 19-én már az olvasók kezében volt. Az Életképek sietett homlokára tűzni az “Egyenlőség, szabadság, testvériség” szavakat (jellemző módon fölcserélve a francia forradalom jeligéinek sorrendjét!), alcíme Nép Szava lett, s április végétől megjelent rajta, mind szerkesztőtársé, Petőfi neve. A márciusi fiatalok e két lapot tekintették leginkább a magukénak, de írtak szinte valamennyibe. A Nemzeti Ujságot mintha megpróbálták volna kisajátítani: itt csillogtatta kitűnő riporteri képességeit Bulyovszky Gyula, akinek a márciusi, áprilisi tömeggyűlésekről a legjobb beszámolókat köszönhetjük, és cikkei jelentek meg itt Birányi Ákosnak és Vasvári egyetemi köre két egykori tagjának (Majer Károly és Matolay Etele); hogy már előbb is munkatársai voltak-e a korábban aulikus-klerikális lapnak (mint Mészáros Károly és Remellay Gusztáv), vagy csak a nagy nap után nyomultak be, nem tudhatjuk. A Jelenkor vezetését Királyi Pál vette át Helmeczy Mihálytól; Oroszhegyi Józsa, Birányi Ákos és Elefánty Ferenc támogatta cikkeivel. A Kossuth Hirlapja szerkesztőségében Ábrányi Emil és Matisz Pál (1818–?; Dózsa György első reformkori megéneklője) tevékenykedett. Irinyi, képviselővé választásáig, megmaradt a Pesti Hirlapnál; Pákh Albert, sajnos, betegsége miatt külföldi gyógyhelyen tartózkodott a forradalom alatt. Emődy Dániel, a szabadságharc végnapjaiban, a kormány hivatalos lapját, a Közlönyt irányította. A Radical Lap és a Népelem hasábjait jórészt a márciusi fiatalok {699.} írásai töltötték meg. A Népelem parlamenti tudósítója – Polydorus álnéven – Mészáros Károly volt, Herczeg Viktor a “Kritikai jegyzetek” című rovatot írta, Oroszhegyi Józsa, Birányi Ákos, Kolmár József neve is fel-feltünedezik. Az év végén alakult új radikális orgánumokban (Köztársasági Lapok, Jövő) a szerkesztőkön, Birányi Ákoson és Ábrányi Emilen kívül Nyiri Józsa, Mészáros Károly, Kolmár József, Töltényi Miklós, Kornis Károly és Magos Ernő szerepelt. Kolozsvárt Ocsvai Ferenc, Kőváry László és Dózsa Dániel állt a forradalmi sajtó élére. Jókai, az Életképek szerkesztése mellett, a győri Hazánknak is küldött egy-egy cikket, hasonlóképpen Királyi Pál.

Fontosnak tartották a márciusi fiatalok, hogy hatásukat a német ajkú lakosságra is kiterjesszék. Állítólag szó volt arról, hogy a Marczius Tizenötödike németül is megjelenik, s az ifjak közül többen (Szegfi Mór, Remellay Gusztáv) dolgoztak a hazai német lapokban. Ezek közül különösen a Die Opposition érdemel figyelmet (1848 áprilisa és 1849 júliusa között); szerkesztője, Chownitz Julián (1814–?), mint maga írta, politikai tanácskozások végett bejáratos volt a Pillwaxba, majd az Egyenlőségi Társulat tagja lett, s lapjában mindenki másnál nagyobb érdeklődést tanúsított a munkáskérdés iránt. Naum Ökonom (? –?) a Das Junge Ungarnt, Einhorn Ignác (Horn Ede, 1825–1875, az Egyenlőségi társulat tagja) a Der Ungarische Israelitot állította a forradalmi eszmék szolgálatába, Pécsett Neuwirth Adolf (? –?) adta ki a Pressfreie Flugblättert, és később súlyos börtönnel, megőrüléssel fizetett cikkeiért; 1849 júniusában Hazay Ernő (1819–1889; korabeli jellemzés szerint: “Rouge républicain, communiste, Raspail a Duna partjain”) indított radikális újságot Der Vierzehnte April címmel. Részt vettek a márciusi ifjak a forradalom külföldi propagandájában is. Töltényi Miklós Bécsben az Ungarn und Deutschlandot, Bogdán Lajos Párizsban a La Hongrie-t jelentette meg, Szarvady Frigyes, a párizsi követség munkatársa Teleki László és Irinyi mellett, a francia sajtóban igyekezett magyarbarát cikkeket elhelyezni.

A Marczius Tizenötödike munkatársainak listáját nem tudjuk pontosan megállapítani, mert sok közleménye névtelenül jelent meg, vagy olyan romantikusan fellengző álnevekkel, mint Radicalissimus, Első osztályú barricadeur, Sátán körme stb. Írtak a Marczius Tizenötödikébe Petőfi és barátai (Várady Antal, Egressy Gábor, Teleki Sándor), egy-egy cikket Tompa, Vajda János, Degré, néhányat Vasvári, Dobsa, sokat Nyiri Józsa és Herczeg Viktor; nem találkozunk benne Irinyi, Sükei, Jókai, Irányi és Bulyovszky nevével. Pálffy Albert egyetlen cikkét sem írta alá, s ezért a forradalom egyik legnagyobb publicistájának tevékenységéről bizonytalanságban vagyunk; Nagy Gedeon az ő álneve volt, de ezzel többnyire csak könnyed, humoros írásait jegyezte; hogy a fontosabb cikkek közül melyek a tőle valók, csupán találgathatjuk, bizonyos azonban, hogy a Marczius Tizenötödike radikális iránya és hatásos modora az ő szellemének terméke. A szerkesztőségi munkát Csernátoni Lajossal osztotta meg, aki a lapnak majd minden számában írt, rendszerint névvel, és valószínű, hogy az igen sűrűn felbukkanó Cserző Bencze álnév is az övé. 1848-ban sok önkéntes munkatársuk akadt, egyre-másra kapták a tudósításokat, glosszákat, leleplezéseket a lap politikájával egyetértő fiataloktól. A következő évben már nehézségek mutatkoztak. Debrecenben Pálffy csak nagy rábeszéléssel tudott munkatársakat megnyerni, például Szász Károlyt, aki pedig apja, a professzorból lett államtitkár békepárti körének hatása alatt {700.} állott, és csupán a tetemes honoráriumért dolgozott a Marczius Tizenötödikében, azzal csitítva háborgó lelkiismeretét, hogy a pénzen A girondiak történetét fogja beszerezni.

A márciusi ifjak hírlapi munkáját rengeteg röpirat egészítette ki. Pontos számbavételükre még nem történt kísérlet, csak a java is több tucat. Röpirat és cikk csupán a megjelenés helye s formája tekintetében különbözik, ezért tárgyalásukat nem választjuk szét.

Vizsgálatunkat három szakaszban végezzük el: 1. meghatározzuk a forradalmi publicisztika fő típusait, 2. ismertetjük tartalmát, vagyis a márciusi ifjak állásfoglalását a forradalom legfontosabb kérdéseiben, 3. felhívjuk a figyelmet néhány stilisztikai újdonságra.

Folytatjuk a második részben.

Hasonló hírek

Márciusi ifjak életrajza: Emődy Dániel

info

Márciusi ifjak életrajza: Bulyovszky Gyula

info

Az 1848–49-es szabadságharc csatái: Komáromi csaták II. rész

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------