6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekMár Tusványos első napján jajveszékelésbe kezdtek a románok

Már Tusványos első napján jajveszékelésbe kezdtek a románok

Attól félnek, hogy a sok magyar politikus most visszaveszi Erdélyt.

Az Evenimentul Zilei (A Nap Történése) a „magyar revizionizmus perverz támadásának” nevezte tusnádfürdői tudósítása címében Németh Zsoltnak a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott előadását.

A jobboldali Traian Basescu volt államfőhöz közel álló lap azt emelte ki, hogy az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint az európai projektnek választ kell adnia Trianon problémájára. A szerző úgy értékelte, hogy „a magyar képviselő gyújtó hangú kijelentést tett a trianoni szerződésről„, mivel ezt európai problémaként állította be, amelyre Európának közös választ kell adnia.

A cikkíró kitért arra, hogy Németh Zsolt a Minority SafePack nevű (Románia által ellenzett), az őshonos kisebbségek jogvédelemének uniós szintű szabályozását sürgető európai polgári kezdeményezést is a közös európai projekt részeként említette, és fontos szerepet tulajdonított a nemzeti közösségeknek.

Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work