15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségMár több száz embert érint a rejtélyes hasmenéses betegség

Már több száz embert érint a rejtélyes hasmenéses betegség

Hétfő óta tömeges a hasmenéses, lázas panaszokkal jelentkező betegek száma két Heves megyei településen, Domoszlón és Kisnánán.

eletmod.hu

Domoszlón két nap alatt csaknem háromszázan látogatták meg körzeti orvosukat hasonló tünetekkel. A polgármesterek tudnak a járványszerű folyamatról, amelyet a napokban jelentettek az illetékes közegészségügyi szakhatóságnak – írta a heol.hu.

A portál szerint jelenleg a kormányhivatal és a gyöngyösi vízmű szakemberei is keresik az okokat. Mindkét település közkonyháján elvégezték a szükséges mintavételeket is, amelyeknek eredménye szintén pár nap múlva várható. A falu vezetői arra kérik a lakókat, hogy addig az ivóvizet csak forralás után visszahűtve fogyasszák.

A két településnek egyébként közös a forráskútja ezért gondolják többen, hogy talán az ivóvíz a fertőzött, ám akadnak olyanok is, akik szerint nem a víz a baj okozója.

Forrás: infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem