Főoldal » Már száznál több egészségügyi dolgozó fertőződött meg Romániában
Külföld

Már száznál több egészségügyi dolgozó fertőződött meg Romániában

Csehországban újabb halálos áldozatot követelt a járvány. Lengyelországban távoktatásra tértek át, míg Romániában életbe lépnek a kijárási korlátozások. Körkép.

Csehországban szerda reggelig háromra nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, Lengyelországban kötelezővé vált az alap- és középiskolai távoktatás, Romániában pedig életbe léptek a szigorított kijárási korlátozások. A cseh egészségügyi minisztérium honlapján megjelent információk szerint mind a három elhunyt súlyos beteg volt, ezért megállapítható, hogy elhalálozásukat elsődlegesen nem a koronavírus-fertőzés okozta. A regisztrált fertőzöttek száma 1497-re emelkedett. A betegségből eddig tízen gyógyultak ki. A laboratóriumokban 22 600 embert vizsgáltak meg.

Távoktatás Lengyelországban

Lengyelországban szerdától vált kötelezővé az alap- és középiskolai távoktatás. A Covid-19-járvány miatt március 11-től érvényes, jelenleg húsvétig meghosszabbított szünet a hagyományos iskolai tanításban eddig nem járt kötelező távoktatással, a tanárok különféle elektronikus csatornák közvetítésével csak ajánlották a diákoknak az áttanulmányozandó anyagot, tesztelték a szerdától alkalmazandó e-learning platformokat, és nem osztályoztak.

A krakkói Wawel-székesegyházban szerda délben megkondították a 16. századi Zsigmond-harangot, amelyet rendszerint csak fontos történelmi események idején, például háború kitörésekor vagy a pápaválasztás eredményének bejelentésekor szólaltatnak meg.

Lengyelországban szerda reggelig 927 Covid-19-fertőzést regisztráltak, azaz 24 óra alatt 161-gyel nőtt az ismert fertőzöttek száma. Előző napokban mintegy száz esettel szaporodtak a fertőzések. Eddig 12 beteg halt bele a fertőzésbe.

Nagyobb szigor Romániában

Romániában szerda déltől érvényesek a kedd este bejelentett szigorított kijárási korlátozások. A katonai rendelettel bevezetett szabályok szerint csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknél ez elkerülhetetlen a munkavégzéshez, halaszthatatlan orvosi vizsgálatra szorulnak, létfenntartásukhoz vagy gyógykezelésükhöz szükséges termékeket kell beszerezniük, mezőgazdasági tevékenységet végeznek, ellátásra szoruló hozzátartozójukról gondoskodnak, vagy saját, illetve háziállataik mozgásigényét elégítik ki lakóhelyük közvetlen közelében. A lakás elhagyásának indokáról minden esetben a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított írásos nyilatkozatot kell felmutatni a rendfenntartóknak.

A legveszélyeztetettebbnek minősülő, 65 év feletti korosztály számára a kijárást csak 11 és 13 óra között engedélyezik, kivéve ha munkaügyi kötelezettségeiknek tesznek eleget, gazdálkodnak, illetve rászorulókról gondoskodnak.

Romániában szerda reggelre 12-re emelkedett a vírusfertőzés halálos áldozatainak száma. A kedd esti adatok szerint az országban 794 koronavírus-fertőzést regisztráltak, 79 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak, 431 beteget kórházban, 18-at az intenzív osztályon ápolnak. 5556 személyt hatósági karanténban, 87 506-ot lakhelyi elkülönítésben tartanak.

Több mint százan a fertőzöttek közül egészségügyi dolgozók. Több romániai kórházban csak napokkal a beutalás után derült ki egy-egy betegről, hogy koronavírus-fertőzött, és a kórházi személyzetet, valamint a pácienseket is megfertőzte. Az orvosok továbbra is a védőfelszerelés hiányára és a koronavírustesztek korlátozott számára panaszkodnak. A stratégiai kommunikációs törzs kedd délutáni jelentése szerint a kór romániai megjelenése óta az országban 12 624 koronavírustesztet végeztek. A házi karanténból kedden kilépő Ludovic Orban miniszterelnök egy sajtótájékoztatón célként jelölte meg, hogy 5-7 napon belül napi 2000, akár 2500 teszt elvégzésére is képes legyen a rendszer.

A legsúlyosabb eset a Suceava megyei kórházé, ahol a kórházvezetés által elkövetett sorozatos hibák következtében 83 alkalmazott, köztük 34 orvos fertőződött meg. A kór 12 halálos áldozata közül öten ott vesztették életüket. Kórházi részlegeket kellett azonban bezárni Bukarestben, Sepsiszentgyörgyön, Aradon és Botosaniban is.

A román külügyminisztérium elkezdte a külföldön rekedt románok hazaszállítását. Egy magán légitársaság charter-járatával kedden 184, idénymunkát végző román állampolgárt szállítottak haza az olaszországi Velencéből. Szombaton Torinóból szállítottak haza 227 ott rekedt román állampolgárt.

Szlovákia: 216 beteg

Szlovákiában újabb 12 betegnél diagnosztizálták a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így 216-ra emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő pozsonyi sajtótájékoztatóján szerdán.

Az újonnan regisztrált fertőzöttek az ország különböző részeiből valók, egyiküknél a fertőzést a Bősön kialakított karanténtáborban mutatták ki, ahová a külföldről saját kérésükre csoportosan hazaszállított szlovák állampolgárokat viszik kéthetes elkülönítésre. Szlovákiában szerda délig több mint 4400 személyen végezték el a vírustesztet, közülük 4200-an bizonyultak negatívnak.

 

Nyitókép: MTI/Veres Nándor
Forrás: Infostart / Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Kitört a pánik a metrón – VIDEÓ

Mazsi

Elszabadult a pokol, egy embert lefejeztek, sok a halott

Mazsi

Az Interpol fokozott elővigyázatosságra int a határokon

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------