5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldMár remény sincs túlélőkre

Már remény sincs túlélőkre

forrás: MTI

Nem valószínű, hogy élve találjanak meg bárkit is aközül a 28 ember közül, akik csütörtökön tűntek el Brazíliában egy zagytározó gátjának átszakadása után – közölte vasárnap a katasztrófa által érintett szövetségi állam kormányzója.

Fernando Pimentel, a délkelet-brazíliai Minais Gerais állam vezetője sajtótájékoztatóján azt is elmondta, továbbra sem tudják a baleset okát. Bár korábbi médiajelentések több mint egy tucatnyi halottról szóltak, a hatóságok eddig csak egy halálesetet erősítettek meg, 28 embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

Már remény sincs túlélőkre
EPA/ANTONIO LACERDA

A helyi tűzoltóság vasárnap azt közölte, hogy három további holttestet találtak, akik közül kettőt még nem azonosítottak, egyet pedig még nem tudtak kiemelni a sárból. Ettől függetlenül a hatóságok azt közölték, hogy az azonosításukig egyelőre még nem lehet a katasztrófa áldozatainak tekinteni az illetőket.

A baleset Minas Gerais szövetségi államban, a Rio de Janeirótól mintegy 300 kilométerre északra lévő Mariana város közelében történt, ahol a Samarco vasércbányászati cég egy nagy zagytározójának a fala szakadt át. A zagytározó a külszíni fejtés melléktermékeként keletkezett üledék és víz megtartására szolgált.

A gátszakadás következtében sárlavina öntötte el a környező falvakat. A lavina egy nagyobb folyóba is utat talált, növelve a károkat és beszennyezve ezzel a környék ivóvízellátását.

Az eltűnteket a rossz időjárási körülmények ellenére vasárnap is keresték helikopterekkel. A mentést akadályozza, hogy az esős idő miatt a tározóból kifolyt üledék továbbra is folyékony állagú, ezért szárazföldön nehezen elérhető a terület. A Samarco mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az üledék nem mérgező és nem jelent veszélyt az egészségre.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work