18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMár Münchenben is sátor kell a bevándorlóknak

Már Münchenben is sátor kell a bevándorlóknak

Forrás: hirado

Kevés a hagyományos szálláshely

Sátrakat állítanak fel és az olimpiai csarnokban rendeznek be szükségszállást a menekültek számára Münchenben, miután egy nap alatt becslések szerint 13 ezren érkeztek a városba.

Szombat éjjel müncheni illetékesek – a városba irányuló menekülthullám egy héttel ezelőtti kezdete óta először – azt közölték: nem biztos, hogy minden érkező azonnali elhelyezését meg tudják oldani.

Önkéntesek beszámolói szerint néhányan a müncheni főpályaudvaron a földön, hálózsákban töltötték az éjszakát, mások a buszpályaudvaron éjszakáztak.

„Bízunk benne, hogy legalább a legszükségesebb dolgokkal el tudunk látni mindenkit: takarókkal, vízzel, élelemmel” – mondta Marina Lessing, az önkéntesek koordinátora.

Önkéntesek és tűzoltók sátrak felállításához kezdtek hozzá szombat éjjel. Az olimpiai csarnokban a hadsereg közreműködésével megkezdték az előkészületeket szükségszálláshely kialakítására. Miután tábori ágyakból így is túl kevés áll rendelkezésre, a közösségi médián keresztül intéztek felhívást a lakossághoz, hogy adományozzanak matracokat és takarókat.

Dieter Reiter, München főpolgármestere ismét segítségnyújtásra szólította fel a többi német tartományt. Bírálta, hogy noha a helyzet alakulását napok óta előre lehetett látni, Észak-Rajna-Vestfália kivételével más tartomány eddig nem vett át migránsokat Bajorországtól. „Csalódással tölt el, hogy olyan helyzet felé haladunk, amikor azt kell mondanunk: nincs több helyünk az érkező menekülteknek”.

A bajor kormány vasárnap rendkívüli ülést tart, amelyen megvizsgálja a helyzetet és várhatóan további azonnali intézkedéseket hoz.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem