7 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeÉletmódÉletmód hírekMár két magyar településen is elmarad a szilveszteri tűzijáték

Már két magyar településen is elmarad a szilveszteri tűzijáték

Tatán először tavaly maradt el az év végi ünnepi látványosság. Idén Miskolcon is bejelentették, elmarad az önkormányzati „durrogtatás”.

Tata képviselő-testülete 2018 októberében szavazott arról, hogy a pirotechnikai eszközök használatának korlátozásával védik meg az Öreg-tavon telelő vadludakat, a vízimadarakat ugyanis elriasztják a különböző erős hanghatások. A helyi rendeletnek köszönhetően hosszú évek után először fordulhatott elő, hogy az Öreg-tavon pihenő sokezres madársereg nagyobb része helyben maradhatott újév hajnalára is.

A tilalom idén is érvényes, erre a város önkormányzatának honlapja figyelmeztetett. A 2-es és a 3-as besorolás alá eső pirotechnikai eszközöket november elejétől egészen február 28-ig tilos használni. Egyedül Agostyán esik ki a rendelet hatálya alól, hiszen ez a városrész olyan távolságra van az Öreg-tótól, amely a hanghatások tekintetében már nem jelent veszélyt az itt telelő vadludakra.

Vasárnap Miskolc októberben megválasztott polgármestere, Veres Pál a Facebook-oldalán bejelentette: idén nem tartanak önkormányzati tűzijátékot. Az indok az állatok védelme, a városvezető ugyanis ezzel szeretne hozzájárulni, hogy a háziállatok ne rettegésben töltsék a szilvesztert. Hozzátette: a petárdára költött pénznek van jobb helye is.

Nyitókép: Pexels
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem