13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
Home18+Már fél ezer magyar van hatósági házi karanténban (18+)

Már fél ezer magyar van hatósági házi karanténban (18+)

Friss adatokat közölt az ORFK szóvivője.

Több mint 460, az osztrák és szlovén határon Magyarországra belépni kívánó magyar állampolgárt rendeltek hatósági házi karanténba az ideiglenes határellenőrzés csütörtöki visszaállítása óta – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton a köztévében.

Gál Kristóf elmondta: 32 681 magyar embert ellenőriztek a határokon, és 427 külföldi állampolgártól tagadták meg a belépést.

A rendőrök a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként csütörtök óta ellenőrzik az osztrák és szlovén határon át érkezőket.

A belépni kívánókat kikérdezik, a fertőzött területről érkező külföldieket nem engedik be Magyarországra, a fertőzött területről érkező magyarokat pedig egészségügyi vizsgálat után, az eredménytől függően kórházba viszik vagy hatósági házi karanténba rendelik

– idézte fel.

A szóvivő ismertette, hogy a házi karanténban lévők nem hagyhatják el tartózkodási helyüket, nem fogadhatnak vendégeket, táblát kell kirakniuk az ajtóra, senkivel sem érintkezhetnek, ellátásukat pedig – ha nincs családi, baráti segítség – az önkormányzatnak kell megoldania.

Nyitókép: Pixabay
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner