7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMár biztos: hosszú évekre rács mögé kerül a szlovák különleges ügyész

Már biztos: hosszú évekre rács mögé kerül a szlovák különleges ügyész

A volt szlovák különleges ügyészt, Dusan Kovácikot tizennégy év börtönnel sújtotta a különbíróság: a vád korrupció, hivatali visszaélés és egy bűnszövetkezet támogatása.

A mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra ítélt ügyész személye 2014-ben került a sajtófigyelem középpontjába, amikor bejelentette, hogy nem fogják kivizsgálni a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező Ladislav Basternák vállalkozó zavaros adóügyeit – írta a telex.hu.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Ezt követően indult újabb eljárás a vállalkozó ellen, amiben kiderült, hogy Basternák egyik cége nagyobb összegeket utalt Robert Kalinák akkori belügyminiszter számlájára. Ezeket tranzakciókat egyébként a két érintett azzal magyarázta, hogy egy korábbi kölcsön visszafizetéséről volt szó.

A szlovák sajtó újabb fordulatot vél látni az ítéletben, amely közvetve ahhoz az antikorrupciós hadjárathoz kapcsolódik, amely a 2018-as Kuciak-gyilkossággal kezdődött és Robert Fico miniszterelnök bukása után a politikai elit és rendőrségi vezetés addig titokban tartott üzelmeinek leleplezéseivel folytatódott.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Mint ismert, az Eduard Heger miniszterelnök vezette négypárti kormánykoalíció a választások előtt a korrupció felszámolását ígérte. Azóta lényegében a rendőrség korábbi vezetésének egészét őrizetbe vették, illetve számos bírót és ügyészt is.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work