14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárMár bánja, hogy ezt tette? Becsapva érzi magát Bochkor Gábor

Már bánja, hogy ezt tette? Becsapva érzi magát Bochkor Gábor

Diósd — A korábbi közös barátok mind Bochkor Gábor (54) mellett állnak! „Az idő mindent megold” – tartja a mondás, ami, úgy tűnik, a rádiósra is igaz. Ő és Várkonyi Andrea (44) 12 év után a legnagyobb titokban tett pontot kapcsolatuk végére, a műsorvezető és közös lányuk, Nóri (12) a nyáron költözött el a családfő diósdi otthonából.

Egycsapásra omlott össze a kép, amit Gábor azóta őrzött magában, amióta Nóri lányuk megszületett. Egy szeretetben élő, igazi, klasszikus család képe ez. Bár aszakítás gondolata nem először merült fel közöttük, hol egyikük, hol másikuk kezdeményezte kapcsolatuk újragondolását, úgy tűnik, a rádiós-műsorvezetőt meglehetősen meglepte, hogy Andi végül nyáron fogta magát és elköltözött.Hogy honnan vagy kiből merítette az erőt, nem tudni, de rendre felröppent a hír, hogy Andreának új párja van, amit a csinos televíziós mindig cáfolt.

„Mi magunk sem tudjuk, hogy mindez végleges vagy csak egy átmeneti időre szól”– állt a szakításkor a Blikkhez eljuttatott közleményükben, de a Blikk úgy tudja, kapcsolatuknak örökre vége.

Várkonyi Andrea a közelmúltban emlékezetes bulival ünnepelte meg a születésnapját

Úgy tudjuk, Bochkor maga is meglepődött, mi minden derült ki az elmúlt évtizedről, és egy neve elhallgatását kérő barátja szerint egyre többször mondja: ma már tudja, nem kellett volna ekkora szabadságot adnia volt párjának. Ismeretes, Andreának mindig is fontos volt a szakmai fejlődése, így az eredetileg orvos Várkonyi az elmúlt években büszkén nyilatkozta, hogy néhány év alatt tette le a spanyol felsőfokú nyelvizsgát és végezte el az egyetemet pszichológia szakon. Gábor mindig mindenben támogatta, nem kis részt vállalva a Nórival való teendőkből. Lányával való kapcsolata legendás, környezetük szerint ő az, aki megszelídítette a korábban nagy nőcsábász hírében álló rádióst. A barátai és a kollégák szerint most is az keseríti el igazán, hogy Andi döntése miatt nem lehet mindennap a lányával, aki annak ellenére, hogy bármikor találkozhatnak, nagyon hiányzik neki.

– Szerencse, hogy támaszt nyújtanak neki a barátai és a kollégái, akikkel egyre gyakrabban jár el, s a hosszú beszélgetések alatt egyre több mindenre talál magyarázatot. Egyértelmű lenne, hogy egy új kapcsolat után néz, de nincs kedve csajozni, nincs kész egy új kapcsolatra. Becsapottnak és átvágva érzi magát – árulta el az informátorunk.

Nincs kedve csajozni

Ugyan korábban a rádiósnak szebbnél szebb barátnői voltak, most mégis úgy érzi, nem jelentenének vigaszt számára az új kalandok. Pár hete ugyan a lapok összehozták egy fiatalabb nővel, ám mostanra egyértelműen kiderült, nincs új kapcsolata. A régi barátok mellette állnak, míg Várkonyi Andi ezzel szemben próbál új barátokba kapaszkodni. Az énekesnő Radics Gigi és barátai nemrégiben felejthetetlen születésnapot szerveztek neki, a buli után a Borsnak nyilatkozott érzéseiről, elmondva, Bochkor mindig fontos marad az életében.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work