5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldMár Angela Merkel sem akar befogadni minden menekültet

Már Angela Merkel sem akar befogadni minden menekültet

Az a legfontosabb, hogy ne az embercsempészek, hanem az európaiak dönthessenek arról, ki léphet be a területükre, és az emberek ne az illegális migráció révén, hanem legális úton érkezzenek – mondta Angela Merkel a magyar határkerítéssel és az EU-Törökország menekültügyi megállapodással kapcsolatban kedden Jénában egy rendezvényen.

Angela Merkel a jénai rendezvényen, 2018. augusztus 14-én (EPA/FILIP SINGER)

A Beszéljünk Európáról – állampolgári párbeszéd című rendezvénysorozat Türingia tartományi állomásán Angela Merkel hangsúlyozta: éppen ezeknek az elveknek az érvényesítését szolgálják az EU külső határán épített kerítések. Nem csak Magyarország épített kerítést a határán, így tesznek más tagállamok is, amelyek az Európai Unió (EU) külső határán fekszenek – jelezte.

A tengereken húzódó határszakaszokon viszont nehezebb a feladat, mert a nemzetközi tengerjog alapján ki kell menteni a bajba jutottakat – tette hozzá.

Törökországot megdicsérte a kancellár

Az EU-Törökország megállapodás valamennyi érintettnek előnyös, jó Törökországnak is, mert támogatást kap a menekültek ellátásához, és jó a menekülteknek is, mert a hazájukhoz közelebb kapnak segítséget, és szívesen maradnak az otthonukhoz – Európához képest kulturális értelemben is – közelebb álló Törökországban – hangsúlyozta Angela Merkel.

Marad a „klasszikus” és nem klasszikus menekültek dilemmája

Mint mondta, a szíriai és az iraki polgárháború egyszer véget ér majd, az EU számára igazán nehéz feladatot pedig azok az afrikai és ázsiai országok jelentik, amelyekből nem veszélyben lévő, „klasszikus menekültek” érkeznek, hanem a hazájukat gazdasági okok miatt elhagyó emberek.

Ebben a helyzetben is kölcsönösen előnyös megoldásokat kell kidolgozni, olyanokat, amelyek jók nekünk, „mert nem tudunk és nem akarunk befogadni minden menekültet”, és jók a partnerországoknak is, amelyek meg akarják adni a boldogulás lehetőségét a fiataloknak – mondta Angela Merkel.

Nigert is jó példának látja Merkel

Példaként említette az EU felé irányuló afrikai illegális migráció legfontosabb tranzitországai között számon tartott Nigert, amelynek államfője, Issoufou Mahamadou szerdán Berlinbe látogat, hangsúlyozva: az embercsempészet visszaszorításához nem elég a helyi hatóságok támogatása, megélhetési lehetőségeket is biztosítani kell az embereknek, hogy ne legyenek kénytelenek a szervezett bűnözés szolgálatába állni. Erre irányul a Nigerrel létrehozott úgynevezett migrációs partnerségi kapcsolat is, amelynek révén már 15 ezer embert juttattak munkához az embercsempészet egyik központjának számító Agadezben – fejtette ki a kancellár.

A rendezvényen nagyjából 70 türingiai vett részt, két regionális lap szerkesztősége választotta ki őket a jelentkezők közül. Számos további témáról is beszélgettek a kormányfővel, a többi között a brit uniós tagság megszüntetéséről (Brexit). Ezzel kapcsolatban Angela Merkel kiemelte, hogy a tagság rendezett megszüntetésére kell törekedni, és olyan megállapodást kell kötni, amelynek révén Nagy-Britannia nem élvezi az EU-tagsággal járó előnyöket.

Fottás: MTI

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work