Hirmagazin.eu
Főoldal » Már a bejárat előtt lehetett érezni a lakásában lévő illatot – Illatosítók házilag
Otthon, lakberendezés, kert

Már a bejárat előtt lehetett érezni a lakásában lévő illatot – Illatosítók házilag

A hűvös, zord napokban, amikor az időjárás miatt sajnos kénytelenek vagyunk a lakásban ragadni igyekszünk minél otthonosabb közérzetet biztosítani magunknak.

Már a bejárat előtt lehetett érezni a lakásában lévő illatot - Illatosítók házilag

A legerőteljesebb illatuk a citrusféléknek, kakukkfűnek, rozmaringnak, fahéjnak, vaníliának van. Hogy mit használunk fel ezek közül, azt mi dönthetjük el, sőt, természetesen a listát még bővíthetjük ízlésünk szerint. Jó megjegyezni az alapreceptet és mozdulatokat, majd a hozzávalókat kevergethetjük hangulatunk szerint.

Két csészényi vizet tegyünk a kályhára egy lábasba, majd szórjuk tele a különböző illatosítókkal, fűszernövényekkel, citrusdarabokkal, de csepegtethetünk bele kedvünkre illóolajat is. Hagyjuk főni, kb. egy órán keresztül, míg az egész lakást betölti a kellemes illat. Közben persze pótoljuk az elpárolgott vizet.

Az illatkeveréket töltsük egy befőttesüvegbe, míg kihűl hagyhatjuk még a szobában, illatosítóként, majd tegyük a hűtőbe. Bármikor kedvünk támad egy kis illatosításra, vegyük elő, és főzzük fel újra. Ugyanúgy, mint ahogy a bableves illata belengi és betölti a lakást, a fövő illatszerek is betöltik. Csak ez utóbbi sokkal kellemesebb lesz, ha beleül a fogason lógó kabátokba.

Íme egy-két ötlet, amit felhasználhatunk az illatosításhoz:

Illat #1 – Narancs, fahéjrúd, szegfűszegolaj. A szegfűszegolajat helyettesíthetjük szegfűborssal és ánizsmaggal is. Különösen hosszan tartó, intenzív az illata, az egész lakást képes egy üvegnyi illatosítani.

Illat #2 – Citrom, rozmaring és vaníliarúd. Üdítő, frissítő az illata, pár csepp narancsolajjal bolondíthatjuk minden nap.

Illat #3 – Lime, kakukkfű, menta és vaníliakivonat. A menta esszencia adja meg a varázsát, ne hagyjuk ki belőle, az édeskés illat felfrissül tőle. Természetesen friss mentalevéllel helyettesíthetjük.

Illat #4 – Narancs, gyömbér (por vagy friss), mandulaolaj. Kifejezetten édes illat, aki rajong a süteményekért, annak a kedvencévé válhat.

Illat #5 – Fenyő- vagy cédrusgally (vagy bármi más jó illatú fáról egy kis ágacska), babérlevél, szerecsendió. Komplex illatot kapunk, amihez a szerecsendió különleges aromát ad hozzá. Ha nem por alakban, hanem egészben rakjuk bele, akkor előbb reszeljük le kicsit a külső rétegét és egy az egyben dobjuk bele a főzetünkbe.

 

Hasonló hírek

17 mesés kerti szegély ötlet, amelyekkel elkerítheted a virágoskertedet!

Edit

Cserépből készítettek napelemet, így nem rontják a ház esztétikáját. Zseniális ötlet! – VIDEÓ

Mazsi

Nincs hely a cipőidnek? Mutatunk néhány egyszerű megoldást

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------