9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségMár 20 ember életét mentette meg a Szív City alkalmazás

Már 20 ember életét mentette meg a Szív City alkalmazás

Több mint 600 éles riasztásuk volt a mentőknek a Szív city alkalmazás révén – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Győrfi Pál hozzátette: a Szív City néven indított közösségi mobilapplikációt eddig 15 ezren töltötték le, ennek segítségével már húsz ember életét sikerült megmenteni.

Az önkéntesek a Szív City applikáció letöltésével és a regisztrációval vállalják, hogy ha a közelükben valakinek megáll a szíve, az Országos Mentőszolgálat riasztására a helyszínre sietnek, s mielőtt a mentő megérkezik, hozzáfognak az újraélesztéshez.

A szóvivő elmondta: tavaly egész évben körülbelül 30 ezer életmentő beavatkozást végeztek a mentők, s 2000 sikeres újraélesztésük volt – írja a Magyar Idők az MTI híre alapján.

Győrfi Pál szerint a magyar mentőszolgálat eredményei nem véletlenek, ehhez „tudás és eszközök kellenek”. Ennek kapcsán elmondta, hogy a magyar mentők nemzetközi mentőversenyeken rendszeresen dobogós helyeken végeznek.

Emellett komoly fejlesztések is történtek a mentőszolgálatnál. Tavaly 117 új mentőautót vásároltak, az idén pedig további 160 új autó beszerzését tervezik. Mindemellett 25 mentőállomás felújítását készítették elő, s 1,9 milliárd forintot kaptak eszközbeszerzésre, amely révén a teljes mentéstechnikai arzenál megújul – hangsúlyozta a szóvivő.

Forrás: MTI, Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work