6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat

Majd a Jakupcsek!

Forrongó érzelmek, heves ellentétek, felemésztő hiány – békülni vágyó egykori szerelmesek, rég nem látott szülők, vagy éppen kétségbeesett gyermekek kerülnek a TV2 február 27-én induló új műsorstruktúrájának egyik műsorába. Az Egymás szemében című saját gyártású formátumban a műsorvezető Jakupcsek Gabriella lesz, aki a konfliktuskezelésben mediátori szerepet is betölt majd.

Majd a Jakupcsek!
Jakupcsek Gabriella, Kép: TV2

Távol áll a talkshow műfajától, kerüli a kiélezett, felhergelt konfliktusokat az Egymás szemében című műsor. Valódi emberi problémákra figyel, amelyeket természetes közegükből kiemelve, mesterséges körülmények közé helyez. A hangsúly az érzelmekre és a bonyodalmak lehetséges megoldására koncentrálódik. Jakupcsek Gabriella a végső megoldás reményében, egyedülálló stúdiókörülmények között próbálja átvezetni a párosokat a problémán, feloldva az évek óta húzódó nehézségeket. A műsorvezetőt hosszú hónapok óta először láthatják a nézők a képernyőn, most egy olyan műfajban tér vissza, amelyet igazán testhezállónak érez.

– Merőben más műfaj, mint amiket eddig megszokhattak a nézők. A fő emóciója, hogy olyan embereket hozunk össze egymással, akik nem fizikailag, hanem lelkileg szakadtak el egymástól. Műsorvezetőként én leszek az, aki megpróbálja beindítani a békülés folyamatát. Nagyon izgalmasnak találom ezt az érzelmekkel átszőtt formátumot, és inspirál, hogy a műsor által civilek életébe láthatok bele. Vájkálás, harc és látványos kiteregetés nélkül, sok őszinte pillanattal – mondta a műsor kapcsán Jakupcsek Gabriella.

– Sokan szakadnak el számukra fontos emberektől, én az a típus vagyok, aki igyekszik megtalálni a visszautat. Ezt az attitűdöt igyekszem belevinni majd a műsorba is. Nem tudom ezeket a felgyülemlett érzelmeket magamban hurcolni, ezért mindig teszek egy kísérletet arra, hogy normalizálódjon a viszonyom a másik féllel. Viszont van olyan, aki természeténél fogva nem képes erre, nekik próbálunk ezzel segíteni – tette hozzá a műsorvezető.

A szereplők mindennapi emberek – irodai dolgozók, tanárok, nővérek, sofőrök – akikkel könnyen azonosulhatnak a nézők. A két fél békítése egy stúdióban indul, ahol néma perceket tölthetnek egymással szemben ülve. A csend erejével, a haragot megelőzve, a letisztult érzések törnek felszínre, az idő során felgyülemlett, hamis düh helyett. Ekkor arcuk, testbeszédük, könnyeik mindenről árulkodnak. A néma felvezetőt követően a szereplők a műsorvezető segítségével egy másik szobában beszélnek érzéseikről, a helyzet lehetséges megoldásáról, majd újra a két székben foglalnak helyet és próbálják rendezni az ellentéteket, a boldog távozás reményében…

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem