13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekMagyarországra menekült a Kleinheislert kiállító bíró

Magyarországra menekült a Kleinheislert kiállító bíró

Igor Pajacnak több súlyos tévedése volt a HNK Rijeka–NK Osijek horvát kupaelődöntőn, és a népharag elüldözte hazájából.

Az idény végéig eltiltották Igor Pajacot, a hétvégi HNK Rijeka–NK Osijek kupaelődöntő bíróját.

A játékvezető többek között a magyar válogatott Kleinheisler Lászlót is tévesen állította ki az összecsapáson, mert a magyar középpályás második sárga lapját jogtalannak találta a fegyelmi bizottság.

A találkozón ekkor még az eszéki együttes vezetett két góllal, ám ezt követően – egy szintén vitatott tizenegyesnek is köszönhetően – a Rijeka fordítani tudott, s így a kupadöntőbe jutott.

A horvát Sportske novosti érte utol a játékvezetőt, akiről kiderült, a gyűlölethullám elől Magyarországra utazott. Itt próbálja túltenni magát a történteken.

„Egész eddigi életemben nem éreztem rosszabbul magam. Senkinek se kívánom, hogy hasonló történjen vele – mondta a játékvezető, akinek összesen három súlyos hibát rótt fel a horvát szövetség fegyelmi bizottsága. – Ez katasztrófa. S nemcsak nekem, hanem a családomnak is. Megnyitom az internetet, és minden rólam szól. A legrosszabb pedig, hogy bűnözőként mutatnak be. Soha életemben, még gyerekként sem loptam el egy csomag rágót sem. Szörnyű, igazi káosz vesz körül, bármerre is fordulok.”

A 13 sárga és két piros lappal tarkított mérkőzés végjátéka is feszült volt, a stadion előtti parkolóban tettlegességre került sor: Ivan Smokrovic, a mérkőzés ellenőre jegyzőkönyvben rögzítette, hogy információi szerint Eros Grezda, az eszékiek albán játékosa ököllel fejbe vágta a hazaiak tizenegyesét értékesítő Antonio Colakot – írja a Nemzeti Sport.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek