6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekMagyarországra érkezik Orbán Viktor fő ellensége?

Magyarországra érkezik Orbán Viktor fő ellensége?

A Közép-európai Egyetem (CEU) jövőjéről tart megbeszélést az intézmény kuratóriuma, amelyen a hvg.hu információi szerint az egyetem alapítója, Soros György is részt vesz.

Szombaton és vasárnap ülésezik Budapesten a CEU legfőbb döntéshozó testülete, a Board of Trustees. A kuratórium napirendjén elvileg a „szokásos”, a tanév lezárásával kapcsolatos kérdések szerepelnek, megkerülhetetlen, hogy az intézmény jövőjéről, az esetleges Budapestről elköltözéséről is tárgyaljanak – írja a hvg.hu egyetemi forrásokra hivatkozva.

A tanácskozáson a portál meg nem erősített információi szerint várhatóan az alapító, Soros György is részt vesz, a két éve a kormány főellenségének számító magyar származású amerikai milliárdos érkezését azonban – érthető okokból – nem verték nagy dobra.

A CEU magyarországi jövője több mint egy éve, a felsőoktatási törvény 2017 tavaszi módosítása óta bizonytalan: a kormány Soros György elleni propaganda-hadjáratába jól illeszkedő, lex CEU-ként elhíresült törvényének első verziója első lépcsőben két feltételt szabott az egyetem működéséhez: hogy szinte irreális határidőn belül – 2017. december 31-ig – legyen az Egyesült Államokban is kampusza, illetve, hogy szülessen államközi megegyezés a működéséről. Utóbb szintén irreális elvárás volt, miután az USA-ban nem a szövetségi kormány dönt oktatási ügyekben, hanem az államok.

Hónapokig tartó huzavona után szeptemberre végül elkészült egy megállapodástervezet New York állam és a magyar kormány között, ám azt a magyar fél azóta sem írta alá annak ellenére, hogy a CEU már teljesíti azokat a feltételeket, amelyeket a magyar kormány budapesti működésének feltételéül szabott: a CEU megállapodást kötött a New York-i Bard College-dzsal, ahol januártól meg is indította első kurzusait. A kormány – növelve a bizonytalanságot – ez év végéig tolta ki a feltételek teljesítésének határidejét.

Egy népes kormánydelegáció – köztük Palkovics László korábbi oktatási államtitkár és Altusz Kristóf, akkori külügyi helyettes államtitkár – áprilisban személyesen is megnézték, hogy a Bard College-ot, hogy az megfelel-e a feltételeknek, az eredményéről azonban annak ellenére nincs hír, hogy az erről szóló jelentés a hvg.hu információi szerint már bőven elkészült. A hvg.hu erre vonatkozó kérdéseire pedig a szaktárca nem válaszol.

Bár a CEU már megállapodott Béccsel egy kampusz létesítésében és az egyetem már belengette, hogy ha nem születik döntés nyárig, akkor a CEU az osztrák fővárosba költözik, Michael Ignatieff, a CEU rektora a Radio Canadának adott interjújában legutóbb mégis arról beszélt, hogy megvárják a kormány döntését, ami nyilatkozata szerint a következő néhány hónapban megszületik.

A CEU rektora ugyanebben az interjúban azt is jelezte, hogy lehet, hogy a magyar kormány a végsőkig feszíti majd a húrt, ám a CEU ezt nem teheti meg. Ha viszont az egyetemnek költöznie kell, abból véleménye szerint botrány lesz.

Ebben az ügyben egyébként már az Európai Bizottság is indított egy kötelezettségszegési eljárást és a Fidesz pártcsaládjától, az Európai Néppártból (EPP) is érkeztek már keményebb hangvételű üzenetek a CEU védelmében, sőt, a Angela Merkel német kancellár szóvivője is felszólította már a magyar kormányt, hogy kösse meg New York állammal a CEU működési feltételeiről szóló egyezmény.

Fotó: Alibaba/Napi.hu

Forrás: napi.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work