Hirmagazin.eu
Főoldal » Magyarországon készült Európa legjobb cipője
Életmód hírek

Magyarországon készült Európa legjobb cipője

Kovács Attila miskolci cipészmester ismét hatalmas sikert aratott. Három aranyérmet, és A világ legjobb cipője díjat is elnyerte.

Magyarországon készült Európa legjobb cipője

Minden harmadik évben megrendezik Wiesbadenben a Kézműves Cipőkészítők Európai Bajnokságát, ahol Kovács Attila miskolci cipészmester ismét hatalmas sikert aratott: három aranyérmet, sőt, “A világ legjobb cipője” díjat is elnyerte.

A 14. alkalommal megrendezett európai bajnokság lényege, hogy a cipészek csak saját kezűleg, tradicionális kézműves technológiával készített cipőkkel pályázhatnak. A versenyzőknek az ötlettől a megvalósításig szabad kezet kapnak. Az alkotásokat nemzetközi szakmai zsűri esztétikai és szakmai szempontok alapján dönt, értékelik.

A harmadik generációs magyar cipész 2013-ban is eredményesen szerepelt a világon egyedülálló versenyen: akkor három arany- és egy bronzérmet, továbbá két különdíjat nyert. Kovács Attila ezzel kétségtelenül a cipészek európai bajnoksága történetének legeredményesebb versenyzője.

Attila úr általában minden munkáján feltüntet néhány a magyarsághoz kötődő jelképet, amely pazar díszítőelemei a díjnyertes lábbeliknek. A kézzel készített cipők domináns színe az antik barna, illetve annak árnyalatai. A mester idén négy pár cipővel nevezett be a versenyre, és a magyarságra utaló jelkép pedig ezúttal a történelmi, koronás címerünk volt.

Így vall magáról Európa legsikeresebb cipészmestere:

Nagyváradon születtem és nevelkedtem, gyakorlatilag a cipészműhelyben nőttem fel, ahol megszerettem a cipőket és e szakmát minden szépségével és nehézségével együtt. Iskolai tanulmányaimat Nagyváradon, Nagyszalontán majd Debrecenben folytattam és úgy döntöttem, hogy a családi hagyománynak megfelelően én is cipészmester leszek. A szakma rejtelmeire és szeretetére Édesapám tanított, ugyanúgy, ahogy annak idején Őt tanította a Nagyapám. Családunkban a mesterfogások apáról fiúra szálltak évtizedeken át és remélem, hogy az összegyűjtött tapasztalatot és tudást, egyszer majd én is tovább adhatom gyermekeimnek.

“A CÍMERES” – Aranyérem + Legjobb Férfi cipő “Best of -Különdíj”

Magyarországon készült Európa legjobb cipője

A talpak különleges varrással készülnek. A mester legutóbbi világbajnok cipője egy darab síkfelületű borjúbőrből készült, amelynek felső részén nincs varrás, sem toldás. Talpán a történelmi Magyarország tölgyfa és babérkoszorús koronás címere található, amely faragott és domborított technikával került fel. A sarkán intarziás mintát láthatunk, amely folytatódik a talpon.

“ŐSZI LOMB” – Aranyérem + Legjobb Női cipő “Best of-Különdíj”

Magyarországon készült Európa legjobb cipője

Vöröses barna színárnyalatok pompáznak a borjúbőrből készült női bokacipőn. Felső része levél formájú különféle alkatrészekből van összevarrva, rajta domborításos technikával készült erezettel. A cipő kézzel festett, amelynek talpára a mester levélmintát faragott.

“PIRARUCU” Aranyérem + Legjobb Férfi cipő “Best of – Különdíj”

Magyarországon készült Európa legjobb cipője

Férfi bokacsizma, amelynek színe “vörösbor”. Rajta fekete csatszíj rámán-varrott technológiával. A cipő azért különleges, mert a legnagyobb édesvízi hal bőréből, a Pirarucu bőréből készült. A halfaj élőhelye a dél-amerikai Amazonas folyó. Talpán a hallal kapcsolatos vésést találhatunk.

“MEGFŰZTÉL” – ezüstérem

Magyarországon készült Európa legjobb cipője 5

A magas sarkú női szandál is kézzel van festve. Érdekessége, hogy a felső rész szélei négyszálas fűzéssel vannak eldolgozva. A talphoz pedig ugyanez a bőrszíj van rögzítve. A szandál két oldalán a bőrtalp felkunkorodik, ami megadja az egésznek az ívét, farmáját és egyben a kérgét is a lábbelinek. A szandál sarka diófából és csontból lett faragva. A minták pedig égetéssel készültek. A zárást a szarvasagancsos gomb biztosítja.

Így készülnek a díjnyertes lábbelik a magyar cipészmester műhelyében:

A díjátadó gála március közepén lesz. Attila úr többi munkáját ide kattintva tudjátok megnézni.

 

Forrás: szeretlekmagyarország

Hasonló hírek

A hit – A gondolatok ereje és hatásai

Edit

A kis herceg 10 tanítása szívről, szerelemről…

Mazsi

Egy új tantárgy, ami a gyerekek kedvence lehet 2020-tól

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------