7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekMagyarország megvétózta a NATO közös nyilatkozatát

Magyarország megvétózta a NATO közös nyilatkozatát

Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország

– jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum rendezvényen szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Magyarország nem hajlandó a geopolitika oltárán feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget – mondta Szijjártó Péter. A miniszter hangsúlyozta: a NATO nagyköveteinek találkozója után szokásos gyakorlat a közös nyilatkozat kiadása, de ezt most Magyarország megvétózta.

A hosszú előkészítő munka során a magyar kormány számos javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyar közösségtől elvett jogok visszaadására – mondta Szijjártó Péter.

Szerettük volna, ha ebben a közös nyilatkozatban szerepel olyan mondat, amely tartalmazza, hogy az ukránoknak teljesíteniük kell kötelezettségeiket, amelyeket nemzetközi jogszabályok, illetve nemzetközi szervezetek előírnak. Olyan javaslatot is tettünk, amely az Európa Tanácsra, illetve az ENSZ-re hivatkozik kisebbségi ügyekben – tette hozzá.

Ezeket a javaslatokat nem fogadták el, így „nem tehettünk mást, megvétóztuk a nyilatkozatot” – mondta a miniszter. Szijjártó Péter közölte: a 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbség érdeke „az óceán túloldalán nem olyan fontos, de mi itt élünk Közép-kelet Európában, egy magyar ember érdeke is elég ahhoz, hogy kiálljunk érte”.

Magyarország világossá tette: a NATO-n belüli minimális szövetségi szolidaritás az lenne, hogy egy ilyen közös nyilatkozat mondjon valamit az egyik tagállamhoz tartozó kisebbség jogfosztásáról, és szögezze le a jogok visszaállítását – mondta.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work