Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Magyarország lett az illegális migránsok és terrorgyanús személyek első számú célországa! Oszd meg!

Amit tiltanak, az mindig kelendőbb a bűnelkövetők számára! Csaka hétvégén, 5 különböző helyen, majd 40 fő illegális migráns próbált bejutni hazánk területére!

Egy kisteherautó ellenőrzése során 13 határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el. (2019. 01. 13., v – 23:49, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

A brit honosságú járművet 2019. január 13-án 22 óra 30 perckor közösen ellenőrizték a magyar és román rendőrök a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Ennek során a jármű vezetőfülkéje és a raktér között speciálisan kialakított részben 13 embert találtak megbújva. A csoport tagjai közül egy férfi szír, míg a többiek iraki állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A tehergépkocsi litván állampolgárságú vezetőjével szemben embercsempészés, a megbújt személyekkel szemben tiltott határátlépés miatt a román határrendőrség jár el.

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. (2019. 01. 13., v – 12:12, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

A rendőrök 2019. január 13-án 10 óra 10 perckor egy macedón honosságú kamion szállítmányában megbújva három határsértőt találtak a Röszke Autópálya-határátkelőhely belépő tehergépjármű-termináljában. Ellenőrzésük során a férfiak afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. (2019. 01. 12., szo – 10:35, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

A rendőrök 2019. január 12-én 9 órakor egy szerb honosságú kamionban két határsértőt találtak megbújva a Röszke Autópálya-határátkelőhely belépő tehergépjármű-termináljában.
Ellenőrzésük során a férfiak afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizenegy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. (2019. 01. 12., szo – 07:47, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

A rendőrök 2019. január 12-én 4 óra 30 perckor egy szerb honosságú kamionban, két illegális migránst találtak megbújva a Röszke Autópálya-határátkelőhely belépő tehergépjármű-termináljában. Az átkelőhely mellett 5 óra 45 perckor hat határsértőt tartóztattak fel, majd egy órával később, egy újabb szerb kamionban további három határsértőt találtak megbújva.
Ellenőrzésük során a hatfős csoport tagjai koszovói, míg a kamionban megbújtak férfiak afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Kelebiánál, egy tehervonaton megbújva próbált meg Magyarország területére bejutni a csoport. (2019. 01. 12., szo – 21:12, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)

Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Vasúti Határátkelőhelyen a rendőrök egy Szerbia irányából belépő vonat átkutatása során 2019. január 12-én 20 óra 30 perckor 8 külföldit tartóztattak fel, akik afgán és iráni állampolgárnak vallották magukat. A csoport a tehervonat konténereiben megbújva próbált meg jogellenesen Magyarországra jutni.

A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 Forrás: police.hu

Hasonló hírek

Fegyvert és lőszereket találtak a pénzügyőrök egy illegális szeszfőzdében Miskolcon

Edit

Vízbe vetették magukat a rendőrök, hogy kimentsék a béna sofőrt

Mazsi

Országos összesítő – frissítve!

Géza